EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

House MD

2007. november 16. - Mirwen

nos, nemhiába olvastam utána, neteztem, szótáraztam, bújtam a szakszövegeket amiknek a felét értettem csak, és állítottam fel ennek segítségével a saját diagnózisom: ma megkaptam az elismerést a dokimtól, ugyanis azt mondta hogy "azt tudja-e hogy ha nem kezdi el dugdosós gyógyszert (persze nem ezt mondta, hanem a nevét) akkor, már rég vége lenne a dolognak?

szóval helyesen figyeltem meg magam, és helyesen kezeltem magam. mert azthiszem ez marad már csak az embernek hogy magának kijárja az utat, rájöjjön hogy mi lehet a baj, mert sok helyen csak legyintés a válasz, meg a legjellemzőbb: NEM VIZSGÁLNAK KI teljeskörűen.

Most részleteibe nézve: Ha nem kezdek el hőmérőzni, sosem jövök rá - igaz ehhez kellett jópár ciklus - hogy rövid a második, ún luteális fázisom, amit - utánaolvasva - valószínű progeszteron elégtelenség okoz.

Minden reggel 6:30-kor hőmérőzök, aminek az értékét vezetem a neten, innen tudom hogy van peteérésem is pl., de az nem elég, mert a hőmérő az csak utólagosan tudja - mintegy megerősíteni - hogy volt-e peteérés, előre jelezni nem tudja. Jelezni az LH teszt tudja, amit meg DM-ben lehet kapni, 5-ös csomagokban. Olyan mint a terhességi teszt, csak ez az LH szint emelkedését mutatja, ami jelzi a készülő peteérést. Ha LH csúcs van, akkor a teszten két erős csík van, innentől kezdve elvileg 24 órán belül megtörténik a peteérés. Ekkor újabb utánaolvasás után kiderült hogy a barátcserje tartalmazza a legtöbb természetes forrású progeszteront, bioboltba be, felvásárol, elkezdi szedni peteérés után. Emellé biztosamibiztos alapon beszerez még egy doboznyi dugdosós gyógyszert, az mégiscsak rendes progeszteron (talán mondanom se kell feketén üzleteltem). Ekkor vár, és nézi hogy hogy alakul a hő, hogy alakulnak a napok. Nem jön meg a peteérés után a 10-nap körül: örülés. Másnap se: örülés. Hő leesik, gond lesz, aggódás, végevárás, aztán 14. nap körül se jön meg, bizonytalankodás, majd másnap teszt vásárlás, és a halvány második csíkra meredés egész nap. Innentől azonnal dugdosós bogyó pakolás naponta 2*1-et önszorgalomból, hő újra fel, csík icipicit sötétedik napról napra, négy napig bírni a feszültséget, a csíkok még mindig nem tankönyv szerint sötétednek (a tesztcsík a ßHCG-t mutatja ki, amin 72 óránként duplázódik, azaz ennyi időnkét duplán erősödnie kéne a csík színének is).

Ekkor bejelentkeztem dokihoz (aki meddőségi specialista (és fogékony az öndiagnózisokra, ami ugye nem mellékes)), vérvétel, ßHCG és progeszteron szintekre, Ultrahangon még semmi, délután egykor eredmény: hcg jó, progeszteron nem. Dugdossak továbbra is, és jöjjek vissza három nap múlva. 3 nap múlva újra vérvétel, hcg+progi+UH, ismét szar a progi, dugdossak továbbra is, de mostmár 3*3at, és jöjjek vissza három nap múlva. 3 nap múlva vérvétel, hcg+progi+UH. ugye ekkor már látszott az UH-n hogy nő, a hcg is jó volt, a progi viszont még szarabb lett, ezért azonnal visszarendelt hogy lombikosoknak szánt progeszteron injekcióból beadjon 2 ampullával. És ez volt tegnap. Amikor is kiderült hogy innentől a 12. hétig MINDENNAP injekció a hátsómba, megkaptam hozzá kis igazolást is meg ampullákat is, hogy hétvégén is bárhol beadathassam. és emellé ugye megmaradt pluszban a napi 3*3 dugdosós is. Jövő hét szerdán újra vérvétel, hogy figyelhessük a szurik hatását.

Hát ennyit arról amikor a "szakemberek" hátbavernek hogy még próbálkozzunk csak tovább. 

Jaigen: és ne görcsöljek rá. 

GRRR

jaés azokat akik a "ha nem görcsölnél rá ennyire, már rég összejött volna" meg a "nem kellene ennyire ezzel foglalkozni, és akkor hipp-hopp összejön" mondatokat kiejtik a szájukon, azoknak egy év kukoricán térdeplés a minimum. Vagy a térdenlövés ahogy a kollégám szokott fogalmazni. 

Aztán majd egy év múlva én is megsimizem a fejüket nagy okosan hogy "ne görcsölj a dolgon"

HÜLYE OKOSKODÓ BALFASZOK 

PEZ

mostanában kb minden gondolatom a hasam körül forog. Kicsit átvitt értelemben, ugyanis már megint produkáltam nov.4-én csíkos terhességi tesztet. Aztán másnap is, meg utána is. Mivel közben az egyéb jelek (hőmérő) mást kezdtek el mutatni, gyorsan elmentem dokihoz (múlt péntek), akinél vérvétel, ultrahang, kiderült hogy elvileg jó, gyakorlatilag nemjó, azaz az egyik érték jó, másik nem, jöjjek vissza újra hétfőn. Visszamentem, újra vérvétel újra UH, egyik érték változatlanul jó (nő), másik változatlanul szar (alig nő, és az is kevés) úgyhogy napi 3*3 dugdosós gyógyszer. Igen, ODA kell dugdosni: pont úgy érzem magam mint egy PEZ adagoló. Csütörtökön (holnap) újra doki, ahol a változatosság kedvéért, újra vérvétel és újra UH. Ha itt is szar lesz az a másik eredményem, akkor a gyógyszerről szurira állunk át. Jobb esetben.

Rossz esetben egy goto kórház mint márciusban, de ezt most úgy döntöttem hogy NOT AN OPTION. és kész.

(kiegészítő megjegyzés azon olvasónknak aki a sógornőnk is egyben: még nem publikus az infó) 

süti beállítások módosítása