kicsit elhanyagoltam itt a blogot, mert 1: már untam hogy megint monomániásan és egyhangúan írok, és most ez a beteg-rész nem volt már az ínyemre, és nem volt kedvem tovább ragozni sem hogy milyen vicces formákat öltöttem itt a fotelban egy-egy görcs alkalmával, illetve azt sem, hogy a héten nem tettem ki a lakásból a lábam, amin azért már itt az ideje változtatni lassan, de jött pl tegnap a tesóm, meg Bercike, aki lassan három hónapos, és már majdnem négy kilós, és nevetett, meg mondta hogy "heööőő", szóval édes volt. Már amikor épp nem bőgött, mert nagyon fejlett a bőgő-device amivel született.
Múlt héten egész végig sorozatok néztem, utol is értem ripsz-ropsz az összeset, be is voltam szarva hétfőn hogy mi lesz velem a héten, ám eb egy huszárvágással (teszem hozzá: véletlen) megoldotta a helyzetet: vett kedden egy ps2-t, és azóta kis tündéres játékkal játszom egész nap. Aztán este mikor eb hazajön a megérdemelt autóversenes játékához, akkor egy ideig birom, de aztán tüntetőleg és duzzogva elvonulok aludni, hogy bezzeg velem már nem is foglalkozik senki.
Nomegaztán a cinkék: vettem fürtöskölest, cinke-kaját zacskóban, meg kétféle olyan hálós faggyú-mag keveréket, meg egy gyönyörű etetőt, amit említettem ugye az előző posztban, de mostmár jönnek is enni jóó sokan. Próbálom is fotózni őket, de nem egyszerű, mert ahogy én meglátom őket, ők is ugyanúgy megneszelnek engem itt bent.
Eü fronton meg az a helyzet hogy bejelentkeztem egy dokihoz (F doki), aki a habituális vetélőkkel foglalkozik, ilyen immuno-izé, úgyhogy meglesz a szép karácsonyom, én már látom. Megyek a nőgyógyászomhoz, aki mostantól nem G az unokatesóm (1: messze van,, vidéken 2:ő "sima" nőgyógyász, ellentétben a mostani meddőségi dokival, 3: messsze van) hanem A doki. Nos jövőhéten szerdán megyek hozzá, elkezdjük nála is a kivizsgálást, ami már megint vagy hat tonna kémcső vér, majd pénteken reggel megyek az IR miatt kontrollvérvételre, újabb két vérvétel, majd dec 27-én F doki, a specialista, ahol már most több mint 10 kémcsöves vérvételekről beszélnek.
A tenyeremen van ugye az életvonal. Nekem ez pont félúton totál megszakad és végetér mind a két tenyeremen. De azt sosem gondoltam volna hogy majd a dokik szívják ki az összes vérem, és abba sorvadok bele.
Ez vicc volt.
Megyek ps2-zni.