Azaz ma töltöttem be a harmincadik hetet (a negyvenből), kezdem a 31-et, még tíz hét van hátra, azaz 70 nap. Statisztikailag a gyerek 1400 gramm és úgy 39-40 centis.
A héten megvettük az autóshordozóját, ilyen szép sárgás-világoszöld. Ráadásul akciós is, ráadásul anyóséktól azt kapjuk karácsonyra hogy kifizetik a felét, úgyhogy ez nagyon szuper. Ezenkívül megvettük a kiságyat, eb össze is szerelte, meg a fiókosszekrényét is, hogy az az új-műanyag-szagának minél több ideje legyen elpárologni.
Még kell venni majd ágyneműt - értem ezalatt a kiságyba teendő textilek összességét -, bárányszőrt, erszényt és rugalmas hordozókendőt, és párásítót. Aztán már meg is vagyunk, legalábbis úgy gondolom hogy megtettem minden előkészületi akármit.
Ezenkívül a cipőfűzés mostmár teljesen esélytelen, ágyból úgy tápászkodok fel mint egy nyomorék, és még szerencse hogy eb ügyes kezű, mert legalább szép pirosra lettek festve a lábkörmeim. Ennyi a mostani állapotom dióhéjban.