kollektív fejtágítás volt, amin az egész cég részt vett az ebédlőben, szerencsére két óra helyett egy alatt lezavarták, ezért mikor vége lett felvetette Cs az ötletet hogy mi lenne ha kimennénk fagyizni, és rögtön csatlakoztak páran, de amikor elkezdett kitódulni a nép, akkor B-t elsodorta, akinek még akartunk szólni, a nagy zajban viszont nem hallotta volna, ezért csak annyit kiáltottunk utána hogy "B!!", és utána én roppant kreatívan elkezdtem jelelni hogy "fagyizni van-e kedved?"...

igen, ott a háromszáz pasi között kezdtem el lelkesen mutogatni hogy "nincs-e kedved hozzá hogy leszopjalak"... 

szombaton ebék szüleinél voltunk vidéken. Épp a kiadós ebéd után pihegtünk bent a nappaliban, húsvétról maradt csokitojásokat majszolva, nagy lazán, kicsit laposakat pislogva, az élet eseményeit boncolgattuk, hogy természetesen nem költözünk ki csak úgy ukk-mukk-fukk újzélandra sehova, mint a szomszédék lánya-Edina, ő is kiment és ezért várhatóan öngyilkosok lesznek a szülei mert "hát már soha nem láthatják az unokáikat?!" Bla-bla... amikor is egyszercsak felül a fotelban eb, kikerekedik a szeme mint aki kísértetet lát, el is kezdjük kérdezgetni hogy mi van, erre nyitogatja a száját, egyre rosszabbul néz ki, fehéredik, mi is idegesebbek leszünk, újra kérdezgetjük, és mondja hogy "nemtudom... nagyon furcsa.... buborékozik a fejem..." és a tarkójára mutat. Már lélekben a mentőket tárcsázom újra, a szülők halálra vált arccal próbálnak érdeklődni hogy mégis hogy, meg mi, eb közben meg feláll és kiviharzik a szobából mondván "ha tovább kérdezgettek, szarul leszek", de azét már látom hogy rezeg a lába. Tejóég... mi lehet ez?! aggódom én is, hogy vajon minek lehet ez az előjele, lehet hogy épp most kap storek-ot?! gondolkozom ezerrel, közben kettéharapom a számban már felére olvadt kis csokitojást, amikor belémnyilall a felismerés és már kiabálok is a konyhában pihegő ebnek:

"robbanócukor!! ... robbanócukor van a csokitojás töltelékében!"

hát így történt meg az egyszeri emberrel az eset, lenyelte a féligrágott csokitojást, a torkában kezdett pattogni ő meg majdnem elájult.

rég röhögtünk ilyen jót utána

csütörtökön leadtuk a Bike Bergussonba a bicajom nagygenerálra, amit nem vállaltak el, mert régi holland dobfékes szegény, úgyhogy csak kisgenerál, ami gyakorlatilag váltóbeállítás, zsírozás, új huzal meg talán kicsit meghúzták a fékeket is, de csak úgy a bowden végénél. A fék miatt még mindig keresgélek hogy hol lehetne megcsináltatni, mert elég kevéssé fog, de mondjuk sosem volt az a meghúzom-orrabukok ereje, úgyhogy megszoktam. Nomeg ugye nem hatvan kilóméterperórával száguldozok, hanem mondjuk gyökkettő. Péntek este mentünk is érte, és egy szombati téves anyós-szülinapozás után vasárnap nagy zölden kimentünk tesómékhoz szuburbiába bicajtmosni. A zöldség kimerült abban hogy eb bringán tekert, én viszont a kettészedett bicajjal a csomagtartóban kocsival. Igaz hogy csak alig húsz kilóméter, és általános isiben letekertünk a Tiszához hárman barátnők, ami 60 kilométer (30 oda, 30 vissza), de az régen volt, és akkor valahogy még minden ment.

Szóval kimentünk, lemostuk a bringákat, én még fogkefét is vittem, és a küllőket is végigmostam egyesével, úgyhogy szegény Batavusom amennyire csak lehet most jól néz ki. Ezután felapplikáltuk az első és hátsó villógókat - mert a dinamósat csak végszükség esetén kapcsolnám be -, majd az első kosarat, ami nagy királyság, mert lehet retiküllel is közlekedni majd. Én ugyanis nem ezt az ámerikai típusú bringázást favorizálom, amikor mint egy majom mindenki cicanaciban meg fejfedőben meg iszonyat sportos-beöltözősen, hanem a holland sztájlt, amikor kiskosztümben tekersz, mert nem sportolni vágysz, hanem A-ból B-be jutni. Lehet megkövezni, mert nem veszek bukósisakot se, igaz nem is megyek, csak bringaúton. Kocsik között még bukósisakkal se közlekednék amúgy. 

Tehát csillog villog a bicaj, láthatóság garantált, cuccok pakolhatók, váltó beállítva, fék is fog amennyire tud, itt az idő kipróbálni. Egy rövidebb utat néztünk ki, eb végig mögöttem tekert hogy én diktálhassam (haha) a tempót, a legközelebbi templom-romig, 3-3 kilométer oda-vissza, de baromi csalóka: odafelé végig lejtő, alig tekerem, suhanunk, még asszem hátszél is volt. Seperc alatt ottvoltunk, ám visszafelé... Amikor épp félúton visszafelé a legkisebb fokozaton is már csak lihegve alig-alig tekertem, és centinként fogyott csak az út, és épp meg akartam halni, és azonnyomban sajátautó vásárláson törtem épp a fejem, nos akkor eb mögöttem épp fütyörészve szlalomozgatott... 

Aztán persze hazaértünk, és jólesett meg minden, és még eb is belátta hogy azért ugye neki sooookkkkkal jobb kondíciója is van, de azért van hozzá egy többszázezres pihekönnyű bicaja is, amire elég ránézni és szinte magától felmegy a hegyre. (legalábbis nekem ezt hazudta kedvességből)

Naszóval így állunk mi, a bicaj és én, és reggel azért kicsit mérges voltam az esőre, mert lett volna egy jó indok bicajra szállni, de semmi esőelleni berendezésem nincs még az esernyőn kívül, meg aztán még egyszer legalább szeretném az éles bevetés előtt végigjárni azt az utat, mert még soha, ugye.