szombaton ebék szüleinél voltunk vidéken. Épp a kiadós ebéd után pihegtünk bent a nappaliban, húsvétról maradt csokitojásokat majszolva, nagy lazán, kicsit laposakat pislogva, az élet eseményeit boncolgattuk, hogy természetesen nem költözünk ki csak úgy ukk-mukk-fukk újzélandra sehova, mint a szomszédék lánya-Edina, ő is kiment és ezért várhatóan öngyilkosok lesznek a szülei mert "hát már soha nem láthatják az unokáikat?!" Bla-bla... amikor is egyszercsak felül a fotelban eb, kikerekedik a szeme mint aki kísértetet lát, el is kezdjük kérdezgetni hogy mi van, erre nyitogatja a száját, egyre rosszabbul néz ki, fehéredik, mi is idegesebbek leszünk, újra kérdezgetjük, és mondja hogy "nemtudom... nagyon furcsa.... buborékozik a fejem..." és a tarkójára mutat. Már lélekben a mentőket tárcsázom újra, a szülők halálra vált arccal próbálnak érdeklődni hogy mégis hogy, meg mi, eb közben meg feláll és kiviharzik a szobából mondván "ha tovább kérdezgettek, szarul leszek", de azét már látom hogy rezeg a lába. Tejóég... mi lehet ez?! aggódom én is, hogy vajon minek lehet ez az előjele, lehet hogy épp most kap storek-ot?! gondolkozom ezerrel, közben kettéharapom a számban már felére olvadt kis csokitojást, amikor belémnyilall a felismerés és már kiabálok is a konyhában pihegő ebnek:

"robbanócukor!! ... robbanócukor van a csokitojás töltelékében!"

hát így történt meg az egyszeri emberrel az eset, lenyelte a féligrágott csokitojást, a torkában kezdett pattogni ő meg majdnem elájult.

rég röhögtünk ilyen jót utána