15:10 körül értünk ki ferihegyre, kifizettem a fuvart (4500 ft), aztán becsomagoltattuk a csomagjainkat (3000 ft), majd a check-in felé kolbászoltunk. Jókor voltunk jó helyen: a wizz.air pultja még pont nem nyilt meg, de már pont ott volt a wizz.air pólós lányka, hogy kb. harmadikok tudtunk lenni. Ekkor gyorsan kértünk még priority boarding jegyet is (azt vissza kellett menni kifizetni a jegyvásárlós pulthoz, 3800 ft, ha jól emlékszem), de már soron kivül kiadták a matricát. Tranzitba be, ahol várakoztunk és onnan mobilblogoltam is, ha jól emlékszem.

Aztán útlevélellenőrzés, majd be a nyolcas kapuhoz, ahonnan a gép indul. Egész komoly sor kezdett kialakulni, mi viszonylag nyugodtan üldögéltünk a helyünkön a piros matrica tudatában. A stockholmból visszatérő gép korábban jött, mint a menetrend diktálta volna, úgyhogy a beszállás is hamarabb kezdődött.

Mikor megjelentek a beengedő lányok, azért előrementünk, a piros matricát lobogtatva átfúrtuk magunkat a tömegen, és harmadikként felszálltunk a buszra.

Némi várakozás, aztán irány a gép felé, amire konkrétan én másztam fel elsőként. Nagyjából a negyedik sorban ültünk, én - első nap az iskolában - az ablaknál. Mint nem rendszeres és nem túl árérzékeny repülő azt mondom, megérte a plusz 1800 ft (sőt, ha a jeggyel egy időben vesszük, akkor csak 1000) az elsőbbségi beszállásért, mert nem szeretek magyarokkal* sorban állni és rajtunk kívül más nem is vett ilyesmit, úgyhogy valóban megvolt a prioritása a dolognak.

Beszállás, szokásos dolgok, ajtó bezár, magyarázat, akkor indulhatunk is - és mégsem. Németország felett vihar volt, lecsökkent a légtér áteresztő kapacitása (így mondta a pilóta), ezért 45 percet várnunk kellett. Kivártuk, és ez jó is volt, mert legalább akklimatizálódtam: elsőre nagyon klausztrofóbikus volt a kicsike tér és az, hogy mögöttünk még 30 sornyi nép ül (A320) egy csőben.

A felszállás vicces. Mondta ugyan M, hogy az az SPM fokozat, de mivel én még a vurstliban sem ültem a gyors és "nagy" g-ket produkáló attrakciókra, így egészen mellbevágó élmény volt, különösen, hogy milyen meredeken bírtunk emelkedni, meg hogy milyen kanyarokat bírt megtenni a masina, benne velünk. Persze izgultam, mert hogyafenébe ne, de azért vigyorogtam közben. Egy-két pillanat volt, mikor jó volt az ablak mellett ülni, mikor nagyobbat kanyarodtunk és sürgősen meg kellett keresnem a horizontot a miheztartás végett. Jó sokáig emelkedtünk, szerencsére az idő kedvezett a nézelődésnek, valahogy bécs után vesztettem el a fonalat, hogy merre is járhatunk (nincs monitor térképre vetített repülőcskével, a pilóta előzetesen, illetve frankfurt fölött bemondta az eddigi és a tervezett útirányt); aztán valahol köln után megint le lehetett látni - a legnagyobb élményt azok a megközelítések jelentették, amikor vagy három gépet a közelünkben lehetett látni (egynek konkrétan átvágtunk a kondenzcsík-maradékján), meg amikor a csatornán megpillantottam egy-egy hajót (mert noha ott is jórészt felhős volt az ég, azért akadtak tiszta pillanatok).

A két órányi repülés után a leszállás meg brutálisan gyors, szerintem 15 másodperc se volt az egész (höh), aztán begurultunk és megvoltunk.

A UK border előtt masszív sor, a folyosó két oldalát egy, a padlóra festett kék csík választja el - ezt itthon a kutya se tartaná be, itt működik. Belépünk (útlevélszkennelés szevasz), a csomagkihordó szalag épp nem működik, kézzel próbálják kidobálni a csomagokat, az M-é hamarabb megjön, az enyémre várni kell, SA hív, hogy már közel, aztán mégis mi érünk oda a drop-off zone-ra, előbb, megérkezik, bepakolunk és indulás haza.

M1-M25-M16 - kábé ez volt az útvonal, már sötétben érjük el Londont, azért a City felhőkarcolói ekkor is jól láthatók, távolról világít egy-egy pillanatra a London Eye - várjatok, megnézünk mi még közelebbről. Hazaérve SA még megmutatja a vasútállomást, meg a jegyeladó automatát (lehet benne fizetni érmével, papírpénzzel, swipe és chip kártyával is, helló máv), aztán - fél tizenegy van - egy paki által üzemeltetett kisboltban veszünk tejet, cidert (almabor), némi felvágottat, sajtot meg egy csomagolt kenyeret, hogy holnapra legyen mit enni, aztán haza.

Megkóstoljuk a páleszt, betolunk a ciderből, SA megmutogatja, mi merre hány méter a házban (ő hajnalban elrepül németországba két napra) és irány aludni.

Ma nincs különösebb tervünk: veszünk egy off-peak napijegyet és bemegyünk a belvárosba kolbászolni. Hétvégén, ha visszatér SA meg itt lesznek M barátnőjéék, kocsival elmegyünk kirándulni valahova nemtúlmessze, most ez a terv. Amúgy most hétágra süt a nap és alig látok felhőt az égen (de tudom, hogy ez percek alatt megváltozhat).

Most reggeli, mert éhen halok.

"

szóval ilyesmi van most. most tényleg reggeli, mert eb már megelőzött egy teljes bejegyzésnyi idővel ugye...