EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

done

2008. december 28. - Mirwen
hát ez is megvolt. Bár én épp mostanság kezdek belezökkenni a karácsonyi hangulatba, úgyhogy fura is hogy már vége. Nembaj, vízkeresztig itt pompázik a fa, sok kicsi fények, és még a cinkék is megtalálták végre az etetőt.

32w0d

Ma betöltöttem a 32. hetet, kezdem a 33.-at, 56 nap van hátra. A statisztika szerint a gyerek 1800g,  és 42 centi.

Az élet nem áll meg holmi ünnepek miatt, jól bizonyította ezt a gyerek is, aki hatkor egy kiadós csuklásrohammal ébresztett, erre gyorsan ebet is ébresztettem, hogy nehogy kimaradjon a jóból. Még mindig teljesen absztrakt ez az érzés hogy bennem van valami, sőt, valaki, nem tudom felfogni, asszem ez már így marad.

Hízok mint egy jófajta hússertés,  és adunk is a dolognak, mert pl ma megyünk anyósékhoz, ahol tuti trakta lesz. 

(ebnek Guitar Hero III gitárt vettem, hogy addig éljen kettőt - Boborján szavaival élve - amíg még tud.)

Nulladik

Ez most a nulladik karácsonyunk, amit 24-én egyedül-együtt töltünk. Mert huszárvágással megoldottam a problematikát: 24 itt, BP-en kettőésfelesben, 25 ebék szüleinél, 26 anyáméknál.

Mennyivel kényelmesebb amikor az embernek nem magának kell főznie, hanem besegít a szokásos karácsonyi menü elkészítésébe csak. Nagyon nagyon fog hiányozni a 24 esti halászlé. Mindegy, már szóltam anyámnak, eltesz 26-ra egy nagy adagot. Mi most sütőtökkrémleves, báránycsülök és püspökkenyér menüt állítottunk össze, ami nagyon flancosan hangzik, de tulajdonképpen minden csak maradékfeldolgozás: itt áll már mióta egy sütőtök amit kaptunk apósoméktól, házi; aztán a báránycsülök meg már hever egy ideje a fagyasztóban, a püspökkenyér meg a maradék tojásfehérjéket hivatott eltüntetni, meg a sok (apóséktól, apáméktól is) kapott birsalmasajtot.

Nomegaztán nem most szeretném elkezdeni a Smack evést, mint ünnepi kaja, bár megérdemelné.

Viszont ami nekem nagyon nem megy: az ajándékoznivaló ajándékok megtartása. Én amint megvettem/elkészítettem már azonnal odaadnám. Nekem borzasztóan megterhelő titkolózni és várni, most is már hülyét kaptam kétszer hogy nem adhatom oda ebnek amit vettem neki, pedig... és így kettesben ráadásul ólomlábakon jár az idő, és még valahogy most rosszul is vagyok kicsit, pedig csomagolnom kéne ezerrel, de csak pihegek az ágyban.

Kóstoló

Hamár kaja, akkor megosztom a kis büszkeségem, ugyanis megérkezett A Kolbászból az első kóstoló:

ez itt kéremszépen a világ legrövidebb kolbásza. Amúgy kicsit nyers még a közepe, a széle meg most nekem túl füstös volt, szóval még nagyon nem érett össze. De nagyon tetszett hogy jó apró és kevés a zsír benne - milyen ügyes vagyok. Január közepe-vége felé kell majd először megkóstolni, de majd márciusban lesz igazán ok.

A Kifli

Bodza receptje alapján kreálta eb, mivel nem volt itthon semmi kenyérféle.

CSAK AJÁNLANI tudom, isteni! Foszlós, retro-kifli élmény, amikor a kifli még az a letekerhető tésztájú cucc volt, nem ez a hirtelen puffasztott, másnapra már prézlinek se jó borzalom. Egész sokáig eláll, úgyhogy még harmad nap is ehető, de persze még langyosan a sütőből az igazi!

persze a képek is jobbak Bodzánál, meg meggyőzőbbek, mert ezen olyan mintha kemények lennének, de lágy az egész, mint egy jófajta kifli. Minő meglepetés. Szmájli.

-----

így karácsony táján asszem átmentem kaja blogba...

süti beállítások módosítása