Pénteken jött Lobó, még egyszer utoljára egyben és emberi körülmények között beszélgetni, erre pont véletlen (ónos eső vs. nyári gumi) rászerveződött húgom is unokaöcskössel. Akiben kábé öt tonna Duracell elem található.

Én öt évet öregedtem, félig megőszültem ezidő alatt, meg is írtam a látogatás után ebnek hogy talán mégiscsak lelencbe adnám a gyereket ha megszületik. Persze nem komoly, már elmúlt, mindenesetre tanulságos: ezért nem rögtön ekkorának születnek a gyerekek, mert akkor már kihaltunk volna. A kezdeti édes-aranyos alszik-eszik-kakil-bömbizik verziót könnyen lehet emészteni.

Nade végülis a tervezett projektet is sikerült két agyvérzés között abszolválni, és az összes kisruhát szétválogattuk méret szerint, mert ugye eddig csak úgy turkáltam hogy "jéé, cuki! picii!", és így mint kiderült, még fél éves korában is lesz ruhája, annyira nagy szórással dolgoztam. 

Szombaton meg ebékhez utaztunk le, részemről utoljára, mert már így is rizikós volt ez a táv ennyi idősen. Igaz a kocsiban már a szériafelszereléssé vált az intim törlőkendő meg a papucs (aka: kórházi pakk) az elakadásjelző mellett.

Holnap - azazmár ma - meg eb tovább reszelgeti a bölcsőt. Apropó bölcső: nem is meséltem, hogy felhoztuk apám kisdedkori bölcsőjét, és arra csapott le eb hogy restaurálni szeretné, azaz meg-hobbi-bütyköli. Eddig szétszedte, most levittük csiszolni, és holnap talán az összeszerelésnek áll neki.