EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

ezmegaz

2009. június 28. - Mirwen

ma vendégeskedés volt egyébként nálunk: jöttek evetkéék, lecsekkolni Zsófit élőben, és mivel tegnap egész nap ebéknél voltunk vidéken, a lakás meg romokban állt, tegnap éjjel álltunk neki takarítani, és kicsit elkapott a gépszíj: hajnal egykor hagytam abba a vécépucolást, de hajnal négykor, mikor megetettem Zsófit, és kivittem a cumit, még gyorsan felmostam a konyhát is. Hihi, mintha szeretnék takarítani. Pedig nem, de néha kell, és akkor viszont jobb ha van valami konkrét határidő, mert engem csak az ilyen utolsópillanatos halaszgatós vagyok, és utána a nemlétező hátralévő idő motivál csak.

Villám VéBé jött, látott, és forgószelezett, pont úgy mint Berci nemrég, ami ezekszerint életkori sajátosság, nomeg valahogy úgy érzem a lakásunk egy nagy ajzószer, csupa tiltott, vagy tiltani való dologgal. Aztán meg eb sütött remek pizzát, betoltuk majd evetkéék már mentek is.

Mi is mentünk felvenni a tortát amit meglepinek rendeltem tesóm 30. szülinapjára, Volt is nagy örömködés!

Úgyhogy ma jól kibabázhattam magam: egy (kissé betegecske (sajnáljuk együtt)) kiskopasz 4,5 hónapos, egy tejfölszőke 20 és egy göndörbarna 21 hónapossal a karomban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr615665009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása