EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

mai

2010. július 18. - Mirwen

fúj a szél és hűvös van. minek is kéne klłma? ehhehh, szmájli. Asszem ez a lakás már így marad ahogy van.

ma voltunk tesómékkal Vácon dunaparton étteremben, játszótéren is ugyanott, és utána desszertszalonban jegeskávézni. Ami így jól hangzik, de a kivitelezés... a két gyerek nyolc felé rohant, egyik se érti azt hogy "állj!", azt meg hogy "ÁÁÁÁLLLJJJ!" főleg nem, felváltva ettünk, és gyerekpásztorkodtunk, aztán a játszótérről Bercit konkrétan vonszolni kellett a cukrászdáig, ahol meg csúnyán elszámolták magukat, túlvállalták magukat, az 1db pincérnő nem volt képes a kábé 40 vendéget kiszolgálni, úgyhogy hol elfelejtette hogy ki mit rendelt, hol összekeverte, a végét már ki se tudtuk várni, a rendelt sütit visszaküldtük hogy csomagolják be, mert enni már nem lehetett a két agyonnyúzott gyerek mellett.

 

meleg

milyen meglepő cím... szóval vonattal leutaztam a balatonra Zsófival, mert kíváncsi voltam hogy hogy boldogulok, és végülis minden oké volt. Jól szerepelt a banyatank is, aminek ez volt az első bevetése. Zsófi a hátamon, cuccot húztam, kivételesen eb vitt ki a délihez két melója között, mondjuk a vonat egy órát késett, ez kicsit megviselt mindenkit, aztán Zsófi kicsit rosszalkodott, meg ilyesmi, de aztán Székesfehérvárnál bealudt. Tesóm várt Földváron, szóval megy ez, tervezek még ilyesmit, legalább addig is izgalmasan telik az idő...

Most főztem kukoricát, nem kellett volna, a benti 27 fok hirtelen felkúszott 28-ra... még szerencse hogy jó a ventillátor.

klíma ügyben kicsit hezitálok: az egyik hogy csak ritkán van akkora hőség hogy szenved az ember éjszaka _is_, mert az a rossz, a másik meg hogy tesóméknál látom hogy ha klíma van, akkor még kevésbbé mozdul ki a jó hűvösből... meg spúr géza vagyok klímát venni hogy majd ha elköltözünk itthagyjam...

süti beállítások módosítása