EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

T-8

2010. november 28. - Mirwen

Gesztenyét sütöttünk, most épp takarítanak anyámék, én már nem vagyok nagyon bevonva, ezer hála érte.

Viszont nagyon hülye érzés, hogy én itt, Zsófi anyóséknál, eb meg pesten.

T-9

ismét egy nappal közelebb, bár most RETTENETESEN soknak tűnik ez a kilenc nap, én addig begolyózok, és akkor még a túlhordást nem is számoltam...

Eb tegnap este jött, itt aludt, és most felpakolta Zsófit, és elmentek anyósékhoz, Zsófi most ott lesz három napot, kipihenjük egymást, illetve nekem már most nagyon hiányzik, de talán jobb is ez így, szar a múzeum-szerű lakásban állandó rendőrt játszani szerencsétlennel.

Mondjuk se őt, se magamat nem készítettem fel ilyen hidegre, alig van valami meleg cuccunk, de neki szerencsére sokmindene van, majd ezer rétegbe öltözik. Meg majd eb hoz holnap ezt azt.

nyaff

azért valljuk be, nem egyszerű az élet az embernek az önnön anyjával, no. főleg az ilyen anti-nagymama félével... főleg úgy hogy rá van szorulva az ember a helyzetre, és kiszolgáltatott.

Már kurvára elegem van a terhességből. igazán lehetne olyan jó fej ez a gyerek hogy kijön most hamarabb, főleg így a nagy hóviharok meg frontok közepedte.

ez itt már a vég

leköltöztem anyámékhoz a kórház közelébe. Zsófival együtt. Nem tudom meddig fogjuk bírni, hogy ne menjünk egymás agyára, de máshogy nem tudtam volna megorganizálni... már csak 12 nap van hátra, sokkal rosszabbul bírom testileg mint Zsófival volt a végén, most szerintem dupla akkora a hasam, a csontjaim már totál szétcsúsztak, hasam le akar szakadni, stb. Teljes kripliség.

A tegnapi este volt az utolsó hogy hármasban voltunk otthon mint kiscsalád, legközelebb már lesz egy nyekergő negyedik is teljes állásban. Ezt megünneplendő, én elmentem egy utolsó mani-pedire újfent a bamboonailspába, most szép szolíd franciamanikűr a kézen, és piros a lábon, mert ordung muss sein, mégsem járja hogy repedezett sarokkal menjek kórházba, vagymiaszösz...

és rájöttem hogy nekem ez kell. másnak a fodrász, vagy a kozmetikus, vagy a fittnesszbérlet. nekem a manikűr-pedikűr. Mérhetetlenül jól esik szuper-ápolt körmökkel létezni.

(aztán remélem majd idővel a fitnesszbérlet is ilyen csábító lesz valamikor, de nem most.)

Terhességi pica még mindig a nyakamon, félig folyékony malter, korhadt nedves fa és agyagos föld az új három kedvenc az ínyencségi listámon. Komolyan minden más kaja gondolata tökunalom ezekhez képest.

mondjuk az elég egyoldalú diabetesz-es kajáim se segítenek gondolom. (minden kenyér és minden tejféle kilőve (sajt kivételével), gyümölcsök kilőve (alma kivételével), sok sok egészségtelen finomság szintén kilőve.)

Valamint megszületett pár napja Zsófi legújabb unokatestvére, egy kislány eb tesójáéknál.

süti beállítások módosítása