napfény.

(ez is a tenger, sétafikálnak rajta a népek)

azért most baromira egyszerű dolgom van ám így megtalálni a mai nap fénypontját hogy lejegyezzem, sőt mostanában zavarban vagyok hogy melyiket válasszam, de jön még kutyára úthenger...

szóval az út Helsinkiből Tallinba, az első óceánjárós utam, keresztül jeges tengeren

állni a befagyott és vastagon behavazott Balti tengerEN. Tiszta Delta főcím fíling.

Délután három órát bóklásztunk Helsinki utcáin a dermesztő mínusz tíz fokban, gyönyörű a város, vastag hótakaró alatt minden, de elképesztő hideg van, pedig tegnap mikor landolt a gép, mínusz 19 fok volt...

Teljesen átfagyva értünk haza, aztán fogtam a törölközőt, lesétáltam az alagsorba és zuhanyzás után befeküdtem a 85 fokos szaunába, meztelenül, egyedül.

Fuckin' priceless.

ma kétségkívül a legjobb pillanat az volt amikor visszahuzgáltam Zsófi kislábujját, és megszűnt a ficam.

Talán délben, lefektetéskor rúghatta el, még fel is jajdult, de azthittem a sarkát ütötte be amikor feküdt és a rácsokat rugdosta a nagy aludni akarásban, aztán egész délután minden baja volt, de nem tudtam rájönni hogy mi lehet, míg aztán kétszer is megtörtént hogy felvette az apja, illetve J, és mindkétszer ordított látszólag a semmi miatt, a számára amúgy két legkedvesebb ember kezében... ez már felettéb gyanús volt mindenkinek, úgyhogy tüzetes átvizsgálásra kerítettünk sort, hogy hátha szúrja valami, vagy szálka, vagy akármi, és akkor vettem észre hogy a kisujja furcsán meg volt csavarodva, meg kicsit piros volt. Tapintásra meg lehetett érezni hogy hülyén állnak a csontok benne.

Pánik: eltört a kislábujja így utazás előtt egy nappal, most mi lesz szegénnyel?! Védőnő 1 nem veszi fel. Ügyelet foglalt, Védőnő 2 felveszi, és megnyugtat hogy 1: úgysem lehet mit csinálni vele, 2: szerinte nem eltörött hanem ficamodott. Ez teljesen jól passzolt mint diagnózis, mert se lila nem volt az ujj, se nem igazán ordított ha hozzáértünk, csak akkor ha memozdítottuk.  Úgyhogy el akartam vinni az ügyeletre hogy csinálják meg de Védőnő2 lebeszélt, mondván ezt mi is meg tudjuk csinálni.

Nem kicsit voltam ez ügyben szkeptikus, de nekifogtunk: eb lefogta, én meg elkezdtem finoman kifelé simítani, húzni, amíg úgy nem nézett ki az az ujj mint előtte, és akkor bizonyosodtunk meg arról hogy tényleg ficam volt, amikor az ujj-visszatétel után mintha egy teljesen másik Zsófit kaptunk volna vissza: újra jókedvű lett meg rohangálós.

a Hó. az összes borzasztó mellékkörülményével együtt rettentően szeretem ezt a normális havas telet. Ha tél, akkor legyen hideg. Ha hideg, akkor legyen hó. Ha hó, akkor viszont legyen legalább 30 centi. És voilá, itt van minden.

Ha nincs hó, akkor mindig azt várom hogy mikor lesz már melegebb, meg zöld meg tavasz, az meg ugye januárban/február elején még odébb van, de így legalább pontosan tudom hogy nem a tavaszt kell várni, hanem a telet kell kihasználni: szánkózni, hóembert építeni, havat fotózni és madarakat etetni.

már csak azt nem találtam ki hogy az aktuális vinnyogásaimat hova írjam, mert úgy elég disszonáns lenne a "maijó"-s kísérletem... lehet hogy másik blogot kéne nyitni az életigenlésre

a frissen sült kenyér illata.

Igaz hogy szétrepedt és kicsit még ragacsos is a belseje, de mindenkinek ízlett.