nem volt téma a biliztetés (EC után-óta), mert nagyon nem érdekelte, illetve elzárkózott a dolog elől, úgyhogy nem erőltettük, de biztos ami biztos alapon már van egy éve bilije, illetve vettem pár hete egy wc szűkítőt, mert ugye mi is ott végezzük a dolgokat, és ő is oda akar bekéreckedni állandóan, meg oda néha fel-fel kérte magát.
szóval megvettük, aztán itton nem is volt nagyon téma, mert nem vetkőztettem, aztán kedd este pucéran rohangált fürdés előtt a lakásban, és egyszercsak jött hogy pisi-pisi, feltettem a wc-re, aztán ott bíztattuk az ajtóban, amikor ránkszólt hogy "menjinnen!", és becsukatta magára az ajtót. Aztán egyszercsak elképedve hallottuk a csurgást.
ezt azóta mégegyszer megismételte.
viszont olyan fura, hogy ez a momentum, hogy ott ül a vécén, becsukott ajtók mögött, és pisil, ez hirtelen olyan nagyon ilyen szívfacsaró "rohanazidő" dolog volt, hogy magam is elcsodálkoztam hogy mennyire rosszul esett... hogy ma itt pisil, holnap meg már venni kell neki a betétet, meg készül az érettségire.
----
másik meg hogy már alig egy-két alkalommal kell neki segíteni hogy kirakja a 29 darabos nagy puzzle-t
----------
illetve ez úgy egy hete Zsófi hirtelen anyás lett. nem tudom hogy miért, vagy hogyan, hiszen nem változott semmi, de egyre többször preferál engem az apjával szemben, holott ő az akit egy pillanat alatt kenyérre tud kenni. Mondjuk mivel nálunk kimaradt a szeparációs szorongás meg minden ilyesmi, meg a tesóféltékenység is viszonylag, ezért főleg fura, de örülök neki, mert végre kicsit anyáskodhatok, a szó jó értelmében, mert amúgy Zsófi olyan hogy nem hagyja magát ölelgetni, és az első mosolygós idegennel szívesen elmenne világgá.
-----------
aztán Simi meg rém cuki ahogy játszik két kézzel elmélyülten bármi kezeügyébe kerülő játékkal, meg kurjongat közben, meg röhög ránk.
szóval az van hogy amikor az embernek még nincs gyereke, akkor vagy már eleve nagyon szereti, vagy már eleve utálja a gyerekeket.
mondjuk utálja. Ehhez képest az a különbség inkább, hogy míg egy nem saját gyerek (legyen az rokon kisgyerek akár) úgy 40% rosszaság, 60% nyűg, addig a sajátod az 40% rosszaság, 60% nyűg ÉS 200% imádnivalóság. Mert _ennyire_ irreális a szülő-gyerek kapcsolat matekja.
és igen, félrevezető lehet hogy én mindig csak a rosszról írok, de ez valahogy úgy van nálam hogy ha minden jól megy, akkor ott vagyok, abban a pillanatban, abban a helyzetben, és inkább "élek kettőt" ahogy Boborján mondja*, míg ha valami nem jó, akkor elvonulok a gépemhez, és magamba, és ilyenkor írok.
szóval ez csak a valóság egy kis szelete amit itt írok, ne tévesszen meg senkit.
Piroska írt egy elég jót erről a jelenségről, az ezüstgyöngyökkel, érdemes elolvasni.
csak míg neki általában csokitorta jut, addig én valahogy állandóan a gyöngyökre harapok rá, meg újra és újra az kerül a villámra is.
Valószínű azért mert túl sokat vagyok egyedül (egyedül = nincs felnőtt társaságom):
1: Zsófi korosztályának nagy része már bölcsiben,
2: illetve akik voltak még, azok meg mind (!) elköltöztek. Szembeszomszéd lány egyidős kislányával, mellőlünk másik lány a két fiával, aztán másik házból mégegy anyuka a kisfiával. És múlt héten jelentette be az utolsó játszós ismerősöm, hogy nyáron költöznek vidékre a kisfiával. itt szinte mindenki csak ideiglenesen lakik. ((mondjuk elvileg mi is))
amúgy csak csupa öreg mogorva f@szkalap lakik ezekben a tömbökben.
3: aztán még hátrány: mi elég későn megyünk játszóra: 11-12 felé, és maradunk kb 13-ig. mások ekkor alszanak.
*: régi Laár pour L'art jelenet az emberről, aki a világon a legtovább tud élni. "és akkor én mentem, és akkor ő ott állt, amikor én úgy mentem... (stb.stb.), és akkor aszonta, hogy Boborján, éljél tízet!"