megvolt a tortúra.
kilenckor felvettek, 10 perc múlva már a szülőszobán kötik a branült, rettentő rosszul, végig azon pörgök, annyira fáj. Nem vagyok egy félős ember, de valahogy most az ájulás kerülget, egy kicsit megemelik a fejrészét az ágynak, kicsit jobb, de a kezem konstans emlékeztet hogy kellően szarul legyek.
Két oldalról folyik bele az infúzió meg az oxitocin. Elkezdődnek a fájások, eleinte lájtosan, aztán persze mindig tolják fel az adagot, egyre sűrűbben, egyre nagyobbak. Két órán keresztül tart ez a szárazon vajúdás, és nem is ez a legrosszabb, hanem hogy nem lehetett felkelni és a forgóim kicsináltak.
aztán végre vége, de a fájások csak lassan szűntek meg. Branült nem veszik ki, így kell lesétafikálni egy sorstárssal a földszinti ultrahanghoz, ott megnézik a gyereket, a lepényt meg az áramlást. Minden a legnagyobb rendben, a gyerek 3900grammosnak mérik, ennek külön örülök, mert már azthittem hogy kb 5 kilós.
aztán vissza fel a Csomolungmára, szülőszobára a negyedikre, ott várakozás az "ágyam" előtt G-re, dokira.
Majd megérkezett, hümmögött és már mászhattam is fel egy vizsgálóasztalra hogy megnézze méhszájat. Éppen annyira nyitva volt hogy meg tudta nézni a magzatvizet is, az is tök tiszta.
úgyhogy holnapra csak egy sima NST újra. Addig meg reménykedés hogy vagy a mai terhelés, vagy csak simán az idő elkezdi a folyamatot magától... jó lenne most már nem ennyire összeismerkedni a kórházi személyzettel...
