március tizennyolcadikán kezdtem ezt írni, azóta hevert az első mondattal a vázlatok között, ma végre befejeztem, kiteszem.

ugye hormontenger a szülés után az időszak, nekem most extra bőgést okozott családom. mármint apámék. mármint most kivételesen pozitív értelemben, mert ugye egy hónapig dekkoltam ott, egy hónap alatt visszaminősülhettem gyereknek gyakorlatilag, és kvázi utolsó gyerek-élményeket gyűjthettem be: otthoni együtt reggelizések, kertészkedés apuékkal, társasozás apuval meg tesómmal, anyuval főzőcskézés, stb. 

Aztán ugye szülés, utána meg oda mentünk, egyet még ott aludtunk, immár Vilivel és aztán haza... én meg egész úton bőgtem, hogy vége, már sosem lesz ilyen... tényleg sose. és ez kiborított.

viszont, on the plus side: anyámmal úgy érzem hogy Vilivel tud kötődni talán, úgyhogy próbálom életben tartani, meg ezt az egész érzést is, hogy újra én is, mi is kötődhetünk... és Vilin keresztül talán közelebb tudom hozzánk is varázsolni anyut.