EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

jó dolgok

2014. március 19. - Mirwen

azokat nem merem leírni. 

hogy csak egyszer sikerült 110-et fejnem. azóta sem, egyszer sem. max 40-50 ha Vili szív, ha én csinálom, inkább 30. szóval nem leszek tejleadó anya.

aztán hogy Vili hajnalban kezd nagyokat aludni. tehát aki fent van vele, az is ki tudja magát aludni. Mert most váltott stafétás altatás van: vagy én, vagy eb van vele a másik szobában az éjszakára, és így a másik tud aludni a nagyokkal. Mondjuk ha én alszom a nagyokkal, akkor is keltetem magam etetésekhez a szoptatás miatt, de legalább a sírásos-fentlevéses , böfiztetéses, tápszerpótlásos, tisztábatevős részeket akkor is megúszom. Pl ma is, hatalmasat tudtam aludni és ez jó. Ez mindenkinek jó.

És Vili igencsak jó fej volt, mert este 10-kor evett, utána hajnal 1 felé újra (közben nemalvás-party volt (=bőgés), majd reggel fél hétig durmolt! Szóval eb is kialudta magát. Hallelúja!

Nagy gyerek ez a Vili, na, dokinéni szerint is mint egy két hónapos. Szerintem lassan úgy is viselkedik. Alszik, néz, magához képest nem is sír már olyan sokat. Szépet kakil (még mindig sárga, bár egyszer már láttam a zöldeset), estére elfárad és sír, nabumm...

most nekem is jó a kedvem, mert a császárseb gyulladása úgy tűnik hogy lelohadófélben van, egész jól mozgok már, megy rá a betadinos kötés napjában többször, a cicimet mégis kiszívogatja V többé-kevésbé, nem vérzek már csak kicsit, és már csak három rohadék Fraxiparine van hátra a tízből... ja, és lement a víz a lábamról! 

fejfájás még van, de betudom a szélnek, mert iszom sokat, alszom is eleget, másra nem tudok gondolni. Meg egy csomó izmom elsorvadt szerintem, egy része a lábfejemnél, ahol a víz miatt elhalt (ez csak az én túlzásom), meg a lábemelgetős izom, meg a comb közelítő-távolító izom is. nem használtam, most újra kell majd tornáztatni...

napok

gyerekek oviban napközben, bár nagyon nehéz rávenni őket reggel hogy induljanak, Zsófi állandóan itthon akar maradni és már meg is jött az "akkor szólok a rendőröknek és lepuffolják a Vilit". Tényleg egy másodpercre sem lehet egyedülhagyni Vilivel. Imádja meg minden, de sosem tudni hogy mikor takargatja be kicsit szorosabban, vagy simogatja meg. Pedig nagyon nagyon szereti, csak ugye ő azért mégiscsak öt éves. Simi nagyon kimért vele, leginkább nem érdekli nagyon és ahogy a dokinénink jósolta, tényleg extra apás lett. Eddig kb kétszer tudtam ölbe venni, mindig inkább az apja kell neki.

Vilinek meg a törődés. Meg sok pelenka. Tegnap hajnalban fosmaratont tartottunk, négy pelenkát szart tele, meg a pelenkázót, meg sajátmagát, meg engem. De látszott a gyereken hogy milyen jól esett neki. Meg különben sem sírt előtte, pedig jócskán lett volna mit sírni ennyi kaka előtt. 

süti beállítások módosítása