narancsos-kólás Hubbabubbát majszolok lassan, és azon merengek hogy legyen végre öt óra, és mehessek haza, mert otthon vár az újabb könyv, amit ez után az Ian M. Banks könyv után vettem. A Játékmester ugyan pofátlan nyúlása Herman Hesse Üveggyöngyjátékának, mégis zseniális olvasnivaló volt napozáshoz, úgyhogy kap mégegy esélyt Ian M. Banks bizonyításra, hogy kiállja-e az depressziós őszi sötétben, szobában innen-onnan lopott percekben olvasást. Ezen kívül nyaralásra vettem vagy hat könyvet: Paulo Coelho Alchemist-jét, hogy megnézzem már végre hogy mit is tud ez a pasas akiért ekkora rajongás megy, nos a végén már türelmetlenül lapozgattam csak, aztán megkönnyebbülve csaptam le ... Aztán Tishbe Nissen - Good people of New York, ez remek regény (mondjuk ez kivételesen a Központi Könyvtárból), aztán Nick Hornby - Fever Pitch-be kezdtem bele, de azt lepasszoltam ebnek, mert túl sör és fociszagú volt az eleje, meg akkor még zúgott a fejem az Alchemist lila ködétől... vár még Junichiro Tanizaki - The Makioka Sisters is a kjúban, bár már belelapozgattam suttyomban. elfelejtettem megemlíteni Stanislaw Lem - Solaris-át, mert azt meg kölcsönadtam anyámnak.
jó volt olvasni sokatsokat egyszerre.
és megvettem tegnap újra az egyik kedvenc íróm kedvenc regényét, amit egyszer kölcsönadtam, és jól elvesztettek: Gilberth Keith Chesterton - Az ember aki csütörtök volt. és ráadásul ez valami szpesöl edisön, mert még a Brown atyás kisnovellák egy része is benne van, és szép keményfedeles, és az elmaradhatatlan Tettamanti Béla rajzok, és még kis selyem könyvjelző is van beépítve default! boldogság!
elcsapott állatok úton útfélen. Oké, kétezerhétszáz kilométeren lesz termés, ezt már a nagy számok törvénye is megmondta, de azért a végén már csak pislogtunk a variációk végtelen sokaságán. Mi elütöttünk - a rengeteg bogár és ízeltlábú mellett persze - egy bazinagy sáskát, akkorát koppant mint egy kő, aztán meg egy kisverebet is.
De emellett a lista: egér, valami pocokféle - nagyobb mint egy egér, de még nem patkány -, galamb, sirály, kiscica, nagycicák (sok), mókusok - legszörnyűbb az volt, amelyik nem kilapítva volt, hanem szinte csak hason feküdt, és a kis lábai hátrafelé kinyúltak -, kutyák minden színben, mennyiségben, méretben és lapossági fokban - itt a legszörnyűbb egy nagy, szürke kutya volt, akit frissen üthettek el, mert még felemelte a fejét, hogy egy borzalmas fájdalmas pillantást ereszthessen be a szélvédőn - ááá -, volt persze róka is. meg egy pár azonosíthatalan szőrös izé is. Aztán a legszomorúbb viszont az volt, amikor úgy a semmi földjén félúton a messzeségben láttuk hogy van valami elütött az úton, de mellette mozog valami, hát egy kicsi kölökkutya volt aki épp falatozni próbált a tetemből, de aztán visszarohant a kukoricásba mire odaértünk. A korona az egészen Szarajevóban ért: egy fehér kocsit álltak körül a rendőrök az úton, aminek a horpadt motorházteteje úszott a vérben meg a véres ruhacsomókban.
vasárnap kényelmes kései villásreggeli után összeírtuk a bevásárlólistát, aztán kivezettem a fóti Corába, és bevásároltunk jól, de már megint akciós dévédékkel lett tele a kocsi, mint ahogy ez a szokás úgy két hónapja úrrá lett rajtunk. (Harcosok Klubbja, A Harcso(Musa), Adaptáció, stb...) aztán nagynehezen csak elszakadtunk a hipermarketből, és tesóméknál belefogtunk az ebéd előkészítésébe: Eb a sajttal töltött gombákat készítette, én a salátákat (caprese, lilahagymás paradicsomsaláta, és joghurtos-borsos (jóóó fokhagymás) uborkasaláta), tesómék meg a kalamárikat pucolták, vagdalták. Közben befutottak eb szülei, akiknek megmutattuk a környéket, mert mi is szeretnénk errefelé telket - mondjuk házzal, de ha nem fussa akkor jó lesz egy nagyobb sátor -, meg tesómék aranyos kis lakását. Volt aztán nagy aggódás, hogy tényleg olyan délre akarunk menni? biztos hogy jó az a Montenegró? meg vigyázzunk magunkra, meg ilyenek, majd kocsiba ültek hazafelé, és mi végre visszatérhettünk a tűzgyújtásra, eb lelkesen szorongatta a kezemet, másik kezében a sört a mélyhűtőből - lassan minibár lesz a kesztyűtartóból... majd olyan ordenáré módon bezabáltunk sajtos gombából, citromos kalamáriból és fűszeres grillkolbászkákból a temérdek salátával, hogy utána mikor már csak romok figyeltek az asztalon, pislogott mindenki a székében hátradőlve, el is röhögtünk magunkat hogy már csak valami gyapjútakaróval kéne beburkolózni, hogy úgy nézzünk ki mint a kerületi nyugdíjasotthon lakó sziesztára kitolva a kertbe. A világmegváltást utána a horvátországi élmények részletes taglalása, és az újonnan beszerzett Horvát tengerpart és Szerbia&Montenegró részletes térképek böngészése maradt. Közben felfújtam az ajándék átlátszó strandlabdát, amit a térkép mellé kaptunk, és szép színes földgömb van ráfestve, és elámultam, hogy mennyire hangyafika a távolság amire most ennyire nekifekszünk, és szülők aggódnak, és duplabiztosítást kötünk, hogy például amerikában ez egy New York - Washington távolság, amit ott szerintem nem is hívnak "távolság"nak...
aztán hazavetettem - M3-on azért a vasárnapi hazasiető tömegtől rettegtem eléggé - majd kiadós alvás után a legédesebb fíling a hétfői ébresztőóra lenyomása reggel hogy ma kuss van, mert mától szabadságon vagyunk...
