hétfőtől szombatig kórházazni Bethesdában csecsemőosztályon szar. de túlélhető, sőt néha egész szerethető.

miután az első sokkon ("obstructiv bronchitis") és az azonnali beköltöztetésen túl voltunk, és tudtam hogy innentől már csak jobban lesz a gyerek minden pillanattal, úgy fogtam fel, hogy ez most egy instant Simi-tábor. Egy kis időszelet ajándékba, hogy Simi és én szupersokat együtt lehessünk egyedül, hogy összehangolódjunk, hogy kicsit kicsiszolhassam a radarjaimat a kis jelzéseire, hogy ő is lásson belőlem kicsit többet mint eddig, amikor csak nőtt Zsófi mellett mint a kis vadsóska.

hat nap nem olyan sok, de ahhoz például pont elég volt hogy mérföldkövekre tegyünk szert: a kórházban tanulta meg végre teljesen stabilan tartani a fejét, megtalálta a hüvelykujját (de azt még nem tudja a szájában tartani sokáig, mert csápol) és iszonyat mennyiséget vigyorog. meg gőgicsél, meg rákapcsolt az evésre, és eszik-mosolyog-alszik álombaba üzemmódban is ment nem keveset.

amúgy köhögéssel mentünk hétfőn a gyerekorvoshoz, meg sípolt-szuszogott mint egy Darth Veder, ő meghallgatta, fejét csóválta hogy ez tüdőgyulladás gyanú, menjünk kórházba sürgősséggel. Ott az ügyelet meghallgatta alaposan, majd levetkőztetve rámutattak a mellkasára hogy nézzem meg: küzd a levegővétellel (pontosabban a kifújással), meg tele a tüdeje, szóval irány a második emelet, maradjunk máris itt.

A páni félelem kumulálódik az események gyors egymásutánján, és azonnaliságán meg hogy a gyerek szenved. Amúgy ez vicces hogy _mindegyik_ kismama ilyen fejjel (vagy pluszban még bucira bőgött szemekkel) állított be az osztályra.

de ott már a rutin és a sok hasonszőrű miatt rájön az ember hogy nincs is igazából igazi nagy gáz, illetve a pára és a puff segít. Csak a puff(in) ad neked erőt. (beroudal-os sóoldatos inhalálás és háromszor kétfajta puff (ventolin és felxotide)) plusz orrszívás napi háromszor azzal a vékony csővel amivel szüléskor szokták leszivatni a trutyit a gyerekből.

és Simi már naaagy és öreg gyereknek számított. Volt itt három hetes is, meg tíz napos is, sőt olyan is akinek csak a jövő héten kéne megszületnie. Ok, nem mind a "tüdőrészlegen", mert az csak két szoba volt. Volt ezenkívül a húgyuti (ők nem fertőztek), és a hányós-fosós (ők fertőztek nagyon, úgyhogy nem mehettek ki a szobájukból) és a "steril" szoba, ahova a műtöttek (pl sérv) és a nem fertőző nagyon kicsik mehettek (pl apnoés tíznapos...).

a hely is és a személyzet is nagyon jó volt a körülményekhez képest (egyik éjjel eltört az egyik fűtéscső, meg egyik nap fűrtak-faragtak (apróbb felújítások a kórházban))

(ja, és igazam volt hogy amikor sírni hagytam itthon (mert úgy éreztem hogy utána jobb neki), mert mondták is hogy az nagyon jó hörgőtágító meg hurutoldó.)

két újdonság van, bár mindkettőt már érintettem. Az egyik az hogy végre rendesen eszem délben, mert főz rám a bonappetit. Itt is köszönöm hogy ajánlottátok, tényleg szuper. Ez a második hét.

Amikor csináltam a terhesség alatt a cukros diétát, akkor nagyon megtetszett, úgyhogy mivel van a bonappetiteseknek is cukorbeteg-kajájuk, és szimpi menü volt, azt rendeltem. Egy-egy napon mást is választottam már amikor nemszeretem kaja volt (pl rakott kelbimbó, vagy székelykáposzta (ezt amúgy szoktam néha szeretni, de most valahogy nem)), de egy nem jó étel volt eddig (a rakott kel (ezt mi kínaikelből szoktuk csinálni)), a többi több mint jó. Még a párolt zöldbab is, pedig azt kismillióféleképp el lehet rontani.

A másik meg az úszás. Mivel ugye most a térdem felmondta két hétre a szolgálatot, nem cseszek ki vele, és egy darabig inkább úszni járok, legalábbis elkezdtem: vettem egy havi bérletet, és eddig már háromszor voltam. Háromnegyed óra alatt megy most az 1000 méter (tegyük hozzá hogy 10 éve úsztam utoljára), utána egy két körös szauna, majd egy jó hajmosásos zuhanyzás. Nagyon kellemesen csalódtam a Puccos Fitnesszben, mert tényleg tök normális a vendégkör, és a személyzet is. Az öltöző szűk, de amúgy teljesen rendben van.

Amúgy kegyetlen érzés az amikor a háromnegyed óra vízi lét után másznék ki a medencéből, és hirtelen újra rámrakódik a tömegem. A vízben ugyanolyan súlytalan vagyok mint voltam régesrégen, de a szárazföldetéréskor pofáncsap a gravitáció realitása. Sírni tudnék... úgyhogy bemegyek inkább szaunázni, és ott bőg az egész testem. haha.

Most meg azt találtuk ki ebbel, hogy ő meg reggel fog menni úszni, ő úgyis koránkelő (velem ellentétben), de aztán lehet hogy nem válik be neki, mert mondjuk csak elfárad tőle. Majd meglátjuk ezt is.

én piszkosul elfáradok és felfrissülök is egyben, úgyhogy ilyenkor nem kell sokat nógatni hogy elaludjak.

azért azt még meg kell jegyezzem hogy ez a kis úszkálás kutyafüle ahhoz képest hogy mennyire megerőltető/izzasztó délelőttönként a két gyerekkel elindulni+játszóterezni+hazamenni. Az az igazi hárdkór edzés.

nem tudok ráállni. fasza. ma kórház lecsekkoltatni.

--------------

update a baleseti sebészet és két újabb röntgen után: a szalag húzódott meg, öt napig fájni fog, és három hét után terhelhető. futhatok is utána. dokival beszélgetve úgy tűnt hogy nem tart hülyének hogy ennyi kilósan futottam, ami nagy megkönnyebbülés, mert szemforgatós lebaszást vártam, meg hogy menjek valami dagi-aquafittnessre, meg szobakerékpár, stb.

amúgy asszem ebben a pillanatban rájöttem hogy miért lett ez: mert a fotelben mindig felteszem a jobb lábam (ez ment most szét) a mellette lévő másik fotelre, és csak a bokám támasztódik alá, és a térdem levegőben, és az egész pozíciótól kicsit balra csavarodva lóg. ami nem vészes, de most hogy leültem ugyanígy, megéreztem hogy ezzel nyújtottam ki azt a szalagot ilyen felemásra.

kezdődött ott, hogy reggel arra ébredtem hogy az este még csak enyhén fájó fogam reggelre bedurrant. Aztán Zsófit hatkor felébresztette az enni kérő Simi, úgyhogy Zsófi jó három órával hamarabb ébren volt, és ugye én is. Aztán nem tudtam enni a fogam miatt úgyhogy éhes is voltam. Majd bejelentkeztem fogorvoshoz, és kettőre hazajött értem eb, hogy keresztülvágjunk a harctérre emlékeztető városon. Iszonyú dugó mindenfelé...

Természetesen újra para a fogorvosi székben (de a csodakezű doktornéni fájdalommentessé varázsolta a beavatkozást szerencsére), majd ha már úgyis lőttek az aznapi szoptatásnak, akkor azt javasolta hogy menjek el röntgenre is. (Közben eb egy közeli játszótéren volt a két gyerekkel, a hős) Röntgenen ezren, bár gyorsan sorra kerülök, jó fél óra míg előhívják a cuccost, addig lerágom a körmöm idegességemben hogy vajon hogy boldogul eb, majd otthagyok egy rakás pénzt, és beülünk újra a kocsiba hazafelé. Az úton megsasolom a röntgent, lefagy a számról az érzéstelenített mosoly, az bizony ott tényleg totális csontsorvadás, pár fogamat csak a szentlélek tart. Fasza.

Haza, én éhes, de most meg azért nem lehet enni, mert érzéstelenítőzve vagyok.

Nekiállok fejni, majd a bámulatos mennyiségű 50 mililitert - ennyit egyszerre még nem fejtem - borzasztó nehéz szívvel a csapba öntöm.

Futócipőt húzok, ha már megígértem itt mindenki előtt magamnak, akkor legalább az első heteket bírjam ki, nekivágok a szigetnek. Ott ezren, szegények kerülgethetnek, aztán az utolsó kétperces etap végénél beüt a krach: a térdem. Hazafelé már csak sántikálok, itthon meg már totál kripli üzemmódban.

most akkor mi a fenét csináljak? ez elmúlik magától mint egy húzódás, vagy ez valami örök bénulás/ficam/akármi? menjek el dokihoz? körberöhög? majd biztos az úszást javasolja, mert az ízületkímélő, de azt én köszönöm nem kérem (imádok úszni, félreértés ne essék, csak iszonyú macera)

(és akkor az achilles inaimon lévő vízhólyagokról még csak nem is beszéltem, jóétvágyat)

beütött a terhességi pica, mert már napok óta földet akarok enni, meg táblakrétát, meg most hogy este elmentünk a metro-ba vásárolni, az esti-párás-ködös-téli illatú levegőt akartam volna bekanalazni legszívesebben. ...mondjuk egy kis rotring-grafittal...

hogy van itthon vércukormérőm. hiába lett tökéletes a 26. heti terheléses vércukrom meg az éhgyomri, ha pl ma reggel kiderül hogy 8 fölötti értéket produkálok egy sima próbareggelis próbával. múlt héten még csak 7-es érték volt...

úgyhogy szevasz triplacsokis muffin, helló diéta.

mai ebéd: zellerkrémleves, shiitakés párolt (de még ropogós) kínai kel, és virsli. ez annyira nem is rossz. hmmm

reggel hatkor keltünk, eb elvitt vércukorterheléses vérvételre, ott aztán kiderült hogy a három hete levett éhgyomri vércukrom jó volt (3,9) úgyhogy nem kellett megismételni az éhgyomrit, cserébe ihattam a 75gr glükózt, amitől megint majdnem behánytam. Majd miután be akartam a fáradtságtól meg a fejfájástól meg a hányingertől esni a szék alá, szóltam ebnek hogy vigyen haza amint felébred Zsófi, és a maradék majd' egy órát már otthon pihegtem vízszintesben.

aztán vissza a végső vérvételre, majd haza. Eb rögtön ment is dolgozni, úgyhogy maradtam Zsófival, sétáltunk játszótérre meg minden, majd haza, megetettem, lefektettem, és addigra olyan mértékű fejfájás vett erőt rajtam, hogy csillagokat láttam, meg fáradt is voltam, ledőltem, de persze kábé akkor sikerült elaludnom hogy fél óra múlva kelt Zsófi, és meg ott maradtam az ágyban fekve keresztbeálló szemekkel.

Zs rendes volt, mert körülöttem molyolt, meg mellém feküdt, és úgy néztünk könyveket, meg hasonlók, amíg meg nem érkezett az apja, aztán aszontam hogy nekem ebből elég, adjon azonnal egy panadolt, az meg lehúzta az egészet kábé fél óra alatt. (tudom, kapjam be, hogy nekem hat ennyi is)

hát ennyi az én csattanó nélküli történetem mára.

most meg sül a szezon első sütőtökje a sütőben, és isteni az illata.

már 9. napja tart a szobafogság, amúgy is kezdek belezöldülni, de most hogy itt a jóidő, végképp nem tudom hogy bírjuk ki még péntekig.

gyereknek amúgy semmi baja már, pénteken ezd dokinéni is megerősítette, de ez a lábadozós rész, az antibiotikumot meg még amúgy is ennie kell péntekig.

rajtam cecelégy szerű alváskór még mindig. ma is sikerült - egy etetéssel - majdnem 12 órát aludnom, a reggeli ügyeletes eb volt, bár Zsófi is 9 felé kelt csak.

eb pénteken vett biciklis gyerekülést, meg szupercuki rózsaszín mini bukósisakot, és egy próbakörre azért lecsempészte Zsófit, aki nagyon élvezte. Jó kis bringázások következnek majd, azt látom.

csütörtökön voltunk anyáméknál vidéken*, eszméletlen jó volt a hosszú esőzések után a kert buja zöldjének ölelésében a napon sütkérezni mint egy gyík, közben Zsófi is kavicsokat meg bogarakat piszkált, rakodott. De már akkor is lehetett érezni hogy valami nem stimmel, mert elég csúnyán köhögött. aztán másnapra be is lázasodott, és a dokinéni meghallgatta, majd kimondta az ítéletet: tüdőgyulladás.

úgyhogy most 1+1hét szobafogság, és életemben először örülök a kora nyári rossz időnek esővel spékelve.

mikor hazaértem a gyerekdokitól zsófival, otthon tesóm fogadott, aki az anatómiakönyvéből felnézve meg is jegyezte, hogy egy újabb betegség ami simán elvitte annakidején a gyerekeket. (torokszorító)

*: elsősorban az ultrahang miatt. aminél meg kell jegyezzem, hogy két órát vártunk a dokira (három nő volt előttem...), mondjuk nem volt meglepő, mert legutóbb is ilyen bazi lassan kerültünk be, de legalább megérte, mert ilyen alaposan még senki magzatot nem vizsgált meg... majdnem 40 percig, felváltva a hüvelyi és a hasi ultrahang fejet, pisilni is kiküldött (tele hólyagtól nem látni annyira), csak egy szívkamrai áramlást vagy 15 percig keresgélt kitartóan. szóval valószínű mégis ide jövünk majd a 18 hetes uh-ra is, mert mégis megéri.

csak azt az egyet felejteném el szívesen hogy a botos ultrahangnál a kincstári kotont mikor ráhúzza a uh-fejre, akkor bakker legalább egy kis síkosítót nyomhatott volna rá a beinzertálás előtt, mert azt hittem csillagokat látok...

mi is történik ha a mirwen-család útra kel? katasztrófa.

miután megírtam az előző bejegyzést, szombat délben még semmi nem volt, szépen evett a gyerek is, majd estére iszonyúan megmakacsolta magát, és hiszti meg minden, aztán mikor már tettük volna le, hányt egy akkorát a szobában, mint a niagara, az ebéd teljes emésztetlenül sok gyomorsavval vissza az ágyra. Kafa... telefon a recepcióra hogy doki van-e, merre? illetve hogy küldjenek legyenszivesek új lepedőt.

Volt ügyeletes doki zalakaroson, mentünk is hozzá, de mivel se hőemelkedés, se fosás nem volt, így nem tudott ő se mondani semmit, meg különben is, másnap jövünk haza. De Zsófi úgy tűnt, hogy megkönnyebbült a hányástól, és utána be is nyomta a szunyát, aludt reggelig majdnem.

Erre szombatról vasárnapra virradó éjjel arra ébredek hogy eb sprintel ki a vécébe, hányni, aztán egész reggelig hasmenni. Reggelre már harmatos lepkefos állapotban piheg csak az ágyon, menjünk csak reggelizni nyugodtan.

HAHA, vicces. Azért lementem a gyerekkel az oldalamon (erszényben), és abszolváltam egy svédasztalos reggelit, kissé kutyafuttában, közben meg gyűjtöttem a csodálkozó pillantásokat hogy mit keres itt egy egyedülálló anyuka a gyerekével a hotelben.

Recepción szereztem gyógyszert hasmenés ellen, be is vett eb kettőt, úgyhogy 10-kor kicsekkoltunk, majd másfél óra alatt hazaértünk (valakinek sürgős volt hazaérni...) és eb egész vasárnap az ágyat meg a budit nyomta.

Hétfőre azért rendbejött valamennyire, mára meg már kutya baja, és nappal Zsófi is tünetmentesnek tűnik, de csak első blikkre, mert nem akar enni, és éjjel az éjszakai etetések után fél órás köhögőrohamokat ad elő (első este pl hányt is a végén, annyira erősen köhögött), tisztára mint egy öreg refluxos.

úgyhogy ma gyerekorvosnál voltunk, nem látott semmit, de átküldött a János kórházba gyerek fül-orr-gégészetre, de ott se találtak semmit, ha továbbra is fennáll a köhögésesdi, akkor gasztroenterológiailag kell majd ránézni. (az első tippem amúgy az volt hogy az a hányás felmarta a nyelőcsövét)

..és hogy minden kerek legyen, ma már én is gyenge voltam, élni is képtelen, enni is (nálam ez a vég jele)

kafa.