EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

véér

2010. szeptember 16. - Mirwen

reggel hatkor keltünk, eb elvitt vércukorterheléses vérvételre, ott aztán kiderült hogy a három hete levett éhgyomri vércukrom jó volt (3,9) úgyhogy nem kellett megismételni az éhgyomrit, cserébe ihattam a 75gr glükózt, amitől megint majdnem behánytam. Majd miután be akartam a fáradtságtól meg a fejfájástól meg a hányingertől esni a szék alá, szóltam ebnek hogy vigyen haza amint felébred Zsófi, és a maradék majd' egy órát már otthon pihegtem vízszintesben.

aztán vissza a végső vérvételre, majd haza. Eb rögtön ment is dolgozni, úgyhogy maradtam Zsófival, sétáltunk játszótérre meg minden, majd haza, megetettem, lefektettem, és addigra olyan mértékű fejfájás vett erőt rajtam, hogy csillagokat láttam, meg fáradt is voltam, ledőltem, de persze kábé akkor sikerült elaludnom hogy fél óra múlva kelt Zsófi, és meg ott maradtam az ágyban fekve keresztbeálló szemekkel.

Zs rendes volt, mert körülöttem molyolt, meg mellém feküdt, és úgy néztünk könyveket, meg hasonlók, amíg meg nem érkezett az apja, aztán aszontam hogy nekem ebből elég, adjon azonnal egy panadolt, az meg lehúzta az egészet kábé fél óra alatt. (tudom, kapjam be, hogy nekem hat ennyi is)

hát ennyi az én csattanó nélküli történetem mára.

most meg sül a szezon első sütőtökje a sütőben, és isteni az illata.

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr975665219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása