EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


finn

2007. március 06. - Mirwen
a környékemen lévő kjubikülökben elszaporodtak a finnek, ami azért nagyon praktikus, mert így feltűnés, gond és gátlás nélkül lehet például esküvői sminkessel időpontot megbeszélni telefonon.

ómen

ebéd után biliárd. négy menet volt, mivel hárman voltunk, először ketten voltunk Cs-vel párban. Kikaptunk. Aztán B-vel voltam párban, kikaptunk. majd én voltam egyedül kettejük ellen. Kikaptam. Aztán jött egy ráadás én-ellenük felállásban, hogy hátha, de még csúfosabban kaptam ki mint eleddig. 

Felmarkoltam a telefonomat, slattyogtunk a lift felé, beszálltam, sóhajtottam egyet.

Majd egy halk pukkanással kialudt a felettem lévő égő.

A nap további részéből, köszönöm, nemkérek. 

feltételrendszer

Többek között azért is jó hatvan pasi között egyike lenni a három lány munkaerőnek a szinten, mert a női budi mindig szabad, és gyakrabban jár a takarítónéni oda suvickolni mint mi használni, így kifogástalan állapotú mindig. Illetve a nagyfokú elszigeteltségben a csajok - alias mi - nem egymás szemét vájkálják, mint ahogy ez a nőtúltengéses helyeken szokott lenni, hanem a bajtársiassági elveket követve megtartjuk az udvarias reggeli hárommondatos jóreggelt-csevejt, majd ki-ki a maga körletébe távozik. Ez így elégséges és egészséges.

miért van az?

Gondolom mindenki ismeri azt az érzést amikor tréning/tanfolyam/meeting alatt az ember a langymelegben, féhomályban az előadó halk monoton szavai alatt iszonyú tempóban esik kómába, és akar lefordulni a székről. Miért van az hogy ilyenkor nem tudod kontrollálni a két szemed, nem tudsz egy pontra fókuszálni, hanem állandóan szétcsúszik a kép?

(kisszínes: HZs jegyezte meg még régebben, hogy nem is az a gáz amikor lecsuklik a fejed meeting közben, hanem amikor az első bólintásos kóma után felhorkantasz)

kulcsosház

épp ezerrel nézegetem a kulcsosházas fő honlapot, és próbálom összeegyeztetni a lehetetlent: két éjszaka, nov 24 péntek délutáni érkezés, 26 fő, fejenként összesen 15e forint van a dologra, de ebben kaja, szállás, pia is kellene hogy legyen. A pasik preferenciáját figyelembevéve ez egy 200ft/fő/2nap sátorhely, 500ft/fő/nap kaja, és 18000ft/fő/2nap pia lenne az ideális elosztás, és persze majd a csajok főznek.

 

süti beállítások módosítása