tegnap azért sűrű volt a nap: reggel majdnem budafokig kellett mennem a lúdtalpbetétemért, de megtaláltam, és kedden kész is lesz.. kiderült hogy az előző betét cseszte szét a lábam, ugyanis olyan fémből valót nem is lett volna szabad kapnom, mert a talpnak olyankor nem dolgoznak az izmai... fasza, én meg hordtam szorgalmasan évekig... jaigen, útközben meg peeeersze elkaptak az ellenőrök, úgyhogy mehettem bérletet is venni... aztánugye ki a piacra MT-vel, kétszer végigjártuk az egészet, de a fő attrakció -meg amiért én kimentem - a bót volt, utána iszkiri haza, lecuccol, pisil, fésülködik, kezetmos, és irány kalligráfia, majd kilencre ismét hazaér, lecuccol, átöltöz és irány a Szilvakék Paradicsom, ahol a többiek vártak már rám nyolc óta... ez a szokásos "fizetés utáni első pénteki IHB" buli, de most nem sikerült olyan jól, mert volt két oda nem illő személy is, és a többiek ilyenkor feszengenek.. bezzeg az első alkalommal, amikor a Feneketlen tónál metaxáztunk csak úgy álá hajléktalanok... akkor volt ám móka-kacagás. ez már kicsit túlszervezett lett, és a hamvába holt. ezt meg is beszéltük jól HZs-vel, my partner in crime, úgyhogy a következő szervezésénél jobban figyelünk.
ma ismét suli, de ezt már nem lógom el, végtére is nem azér fizettem érte...ehhehh...