ültem a padon egy szál vékony fekete ingben, a kabátom mellettem, rápakoltam a pénztárcám, a mobilom és minden krumpliföldi nyűgömet is arra a húsz percre amíg csak hagytam hogy a kései nap tüzes forróra melegítse a fekete szövetet rajtam, és érezzem a fényt az arcomon. kicsit ki is fújta a szemem a szél, most ég. Olyan mintha sírtam volna. Befelé folytak a könnyeim.
