EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

2005. november 04. - Mirwen

tegnap szabit vettem ki, mert tesóm felszólított hogy azonnal vegyek ki, mert esküvői ruhát kell menni próbálnia, és én fogom őt kísérni. most így volt alkalmam hirtelen belepillantani abba az őrületbe ami megelőzi a Nagy Napot, pedig tesóm abszolút nem is viszi túlzásba, hiszen decemberben - igen, áttették december közepére -, szóval decemberben lesz. Minden szalonban elájultak mikor meghallották, mert - ahogy mondták - ilyenkor a jövő nyári menyasszonyok jönnek hozzájuk próbálni, merthogy egy évvel előtte kell elkezdeni... de minekis? kérdezemén, ugyanis  most hogy tudjuk hogy nincs rá sok idő, elég volt egy nap rongyosra járni a lábunkat, meglett a kiszemelt, ha viszont tudom hogy egy évem van rá, tuti hogy elszarakodnám az időt, és dönteni se tudnék, hiszen "biztos lesz még ennél jobb is!"... namindegy. a lényeg, hogy mikor három óra felé körvonalazódott hogy melyik az igazi, akkor még anyuék is kocsiba vágták magukat és feltepertek, hajtotta őket a kíváncsiság. aztán haza hozzám, aztánmeg vendégségbe rohantunk, de már Ebbel, így végül megintcsak ágybabeájulós nap lett. és ez csak fokozódik, mais meló, meló-tanfolyam, eü tanfolyam, kalligráfia, lakásavató. egynapra. holnap meg meló, meló-tanfolyam, autósiskola, vendégség. Szóval jó ha meghalni lesz időm.

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr845663226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása