Utazás a testem körül*

mostmár nem a fejem fáj, hanem a fejbiccentő izmaim, de azok piszkosul. az esés közben jól meghúzhattam őket. és most jajj, nagyon szar. önkéntelenül is úgy tartom mint Horn Gyula tette azt amikor űrgolyhónak állt a bizarr antennáival.

ha már ilyen self obsessed-blog lettem, elmesélem azt is hogy nemértem hogy miért kell nekem ilyen gyorsan kipisilni minden vizet amit iszom?! elvileg ugye legalább két litert kéne inni egy nap, de jobb lenne három-négy. én alapból alig iszom, tegnap pölö tudomásom szerint egy pohár víz meg egy pohár vörösbor volt, mégis normális mennyiségű vizeletet észleltem. ma meg megfogadom hogy ez nemállapot, és iszom legalább egy litert, nemegyben, meg nem hirtelen, és mégis: máris megy a vécé-kanossza... komolyan olyan érzés mintha a testemen csak úgy keresztülfolyna érintetlenül... bezzzzzeg a kaják... azok tudják hogy hol kell felszívódni. a rohadékok

jaigen, a lencse. mindenki evett ugye? Szerintem egyébként azért van ez a szokás hogy a január első napjait igazán viccessé tegye az egymás elől menekülő változatos dallamokat pukizó társaknak. Mikor az egyik gépezik, a másik olvas, aztán az olvasó egyed hirtelen, mint aki puskából lőttek ki kirohan az előszobába hogy ott a sötétben egy pillanatig csendben szemügyre vehesse a kaputelefon csodálatos míves körvonalát, aztán szép lassan - vigyázva a csíkhúzás veszélyeire - visszasomfordál, és megpróbál úgy tenni, mintha mise történt volna. A számítógép elől meg a csendes gúnyos kacarászás a másikon, majd a hirtelen elzöldülő tekintet, a megértés pillantásával, és a mérlegelés, hogy vajon ez a galamb elég kicsi-e arra hogy észrevétlen el lehessen ereszteni, csakúgy suttyomba, bele a székkárpitba?

jó étvágyat amúgy

*:körbe drágább