I freaked out. dunno why. this iz shit

délután meg a költözködési projekttel tellt, nem kis vitát kavarva. Ugyanis az osztályunknak át kell költözni egy másik épületbe, és most kaptuk meg a leendő iroda alaprajzát, úgyhogy ment a legózás egész nap a kivágott méretarányos kisasztalkákkal, székekkel, polcokkal az alaprajz papíron. Nem könnyű 15 ember minden igényének megfelelni, úgyhogy aki elhaladt a papír mellett tuti áttologatott valamit: "ez így nemjó, nemakarok a budi mellett ülni", "énnekem hol férnek el így a dossziéim?" és énmeg: "nebassz hogy má megint a Gusztustalanfejű közelébe kell legyek?!". Ez utóbbi szerencsésen megoldódott végülis, és csodák csodájára konszenzusra jutottunk. Igaz volt közben egy kis kiabálás az egyik gyengeelméjű kollegina - nevezzük Orsinak - részéről, aki konkrétan a felettesének a haját üvöltötte le hogy hogy mer beleszólni az ő véleményébe. Meg is fagyott a levegő. Aztán amikor valaki változtatott valamit a terven, már csak azt kérdeztük gonoszan sutyorogva a másiktól: "Hogy merészeled?? Egyeztettél Orsival??!"

egész délelőtt agyaltam mindenféle felesleges faszságon, meg kutakodtam, meg utánajártam, és boldogan állapítottam meg hogy nem, már nem. és ez jó, nagyon, és hogy csak a jövő meg ilyenek. a nagy séták az erdőben, a buckákon meg át az életen, ez a fontos. Meg hogy a pina bozontos.

énkérekelnézést

meg továbbtanulásosdi. tegnap rámjött az ötperc, hogy akkor kéne egy másoddiploma, és hogy mostazonnal ki kell választani valami sulit, és februárig jelentkezni meg minden. és végre találtam is olyat ami érdekel, meg tetszik meg szeretném, erre nem 170e félévente? jópersze, lehetne sokkal több is, hiszen vannak sokkal drágább helyek, de hozzám képest, számomra, nekem, részemre ez nagyon sok. kinyöghető, de akkor zsíroskenyér lesz zsír nélkül. írtam is rögtön a megadott címre kérdéseket, hogy elfogaják-e a mostani diplomám, stb, és ha igen, akkor valószínű tényleg belevágok. mondjuk jó lenne hozzá még tanulmányi támogatás a krumpliföldtől is, de a főnököm aztmondta hogy 10%-ot akartak neki is adni, mikor menni akart másoddiplomázni, így én se számítsak többre.. ezbazmeg milyenmár? ez pont az a kategória hogy inkább ne adna, vagy mittomén. csilliárdokat termelünk az anyavállalatnak, itt meg már arra se marad zsé hogy szakmailag továbbképezzenek minket. neveccséges.

mostmeg majd jól megtalálják ezt, és még ki is rúgnak. ehh

hiányoznak a tanárnőmék, főleg a kislányok... még várnom kell hogy végre jelentkezzenek, mert aztmondta hogy legalább egy hónap mire újra lesz netjük odakinnt. meg ugye számítógépet is kell szerezniük, mert a laptop amijük volt elromlott ("papa szik. papa vomit intu dö kompjútör").

Utazás a testem körül*

mostmár nem a fejem fáj, hanem a fejbiccentő izmaim, de azok piszkosul. az esés közben jól meghúzhattam őket. és most jajj, nagyon szar. önkéntelenül is úgy tartom mint Horn Gyula tette azt amikor űrgolyhónak állt a bizarr antennáival.

ha már ilyen self obsessed-blog lettem, elmesélem azt is hogy nemértem hogy miért kell nekem ilyen gyorsan kipisilni minden vizet amit iszom?! elvileg ugye legalább két litert kéne inni egy nap, de jobb lenne három-négy. én alapból alig iszom, tegnap pölö tudomásom szerint egy pohár víz meg egy pohár vörösbor volt, mégis normális mennyiségű vizeletet észleltem. ma meg megfogadom hogy ez nemállapot, és iszom legalább egy litert, nemegyben, meg nem hirtelen, és mégis: máris megy a vécé-kanossza... komolyan olyan érzés mintha a testemen csak úgy keresztülfolyna érintetlenül... bezzzzzeg a kaják... azok tudják hogy hol kell felszívódni. a rohadékok

jaigen, a lencse. mindenki evett ugye? Szerintem egyébként azért van ez a szokás hogy a január első napjait igazán viccessé tegye az egymás elől menekülő változatos dallamokat pukizó társaknak. Mikor az egyik gépezik, a másik olvas, aztán az olvasó egyed hirtelen, mint aki puskából lőttek ki kirohan az előszobába hogy ott a sötétben egy pillanatig csendben szemügyre vehesse a kaputelefon csodálatos míves körvonalát, aztán szép lassan - vigyázva a csíkhúzás veszélyeire - visszasomfordál, és megpróbál úgy tenni, mintha mise történt volna. A számítógép elől meg a csendes gúnyos kacarászás a másikon, majd a hirtelen elzöldülő tekintet, a megértés pillantásával, és a mérlegelés, hogy vajon ez a galamb elég kicsi-e arra hogy észrevétlen el lehessen ereszteni, csakúgy suttyomba, bele a székkárpitba?

jó étvágyat amúgy

*:körbe drágább

ja, elfelejtettem említeni, hogy az orrom hegyén egy bazinagy - természetesen szétkapart - pattanás van, ami miatt most pont úgy nézek ki mint egy bohóc. Bááár, ha jobban belegondolok, mivel kezd kijönni a fejemen megint A Lepra, ezért inkább egy Rühös Bohóc szerepét lehetne rám osztani.

Szép remények

az Oldboy harmadszor moziban megtekintve is nagyon isten film...

most jövök az első forgalmi vezetés órámról, és meg kell állapítsam hogy sokkkkkal jobban féltem tőle előtte, mint ahogy végülis volt. jó, mondjuk ehhez hozzátartozik az a biztonságérzet, hogy a mellettem ülő - egébként is kurvajól vezető oktató - lábánál ott a fék meg a gáz mégegy példányban. Azért az első gördüléseket Zoli - oktató - is inkább a néptelen hajógyári szigeten gondolta megtenni, mégiscsak az ő bőrét is a vásárra viszem... itt megtanultuk hirtelen hogy a kettes sebességi fokozatnál és a 20km/h-nál létezik még több is, ez tiszta félelmetes volt, olyannyira hogy mikor épp úgy negyvennel száguldottunk, és mondta hogy jó, akkor gyorsíts még egy kicsit, és tedd be negyedikbe, akkor úgy meglepődtem, hogy leléptem minden pedálról, ő meg csak a csuklóm eltörésével tudta megakadályozni, hogy így, szépen mégiscsak be ne tegyem négyesbe. Jó, volt hármas helyett ötöskapcsolás is, meg a térdig érő latyakban a keréknyom meg nem találása, ezért a kocsi megcsúszása, ezért kicsit befosás, de a végén mégis úgy gondolta, hogy "és akkor most jelezz itt jobbra, ...jó, oké, a lámpánál állj meg, és akkor menjünk ki az igazi forgalomba!" huhhh, jött a Nánási út, Királyok útja, majd ki a még mélyebb vízbe, a Szentendrei, Csillaghegyi, és Bécsi út. Aztán ki az ATIba, és végül vissza a Flóriánra. Iszonytató kátyúk, borzasztó latyakos hó, és persze a sok másik autós. ehhh... jó sokan megelőztek. Négy óra vezetés volt, és azért mikor kiszálltam - meg még mindig - azért remegett egy kissé a lábam, kezem, a végig ezerrel koncentrálástól. ... Hazafelé bandukolva persze azonnal felhívtam apámat eldicsekedni hogy merre jártam, és nagyban mesélem neki a hőstetteket még félig olyan hülye eszelősen a félelemtől, meg lóbálom a váltás cipőmet a szatyorban, amikoris zsssssuuuuuuuuuuuuupppp, akkorát tanyáltam az észre nem vett jégen hátra, hogy a telefonom balra el, a váltáscipős táskám jobbra, a rendes táskám meg mittoménhova repült szerteszét. Természetesen eme remek talajgyakorlatot csak és kizárólag egy tömött buszmegálló előtt tudtam végrehagtani... aztán jöttek segíteni mutogatni azért hogy melyik pocsolyában keressem pölö a telefont, meg ilyenek, de az amúgyis fokozott stresszes lelkiállapotomra ez a hanyattesés már annyira erős inger volt, hogy az adrenalinfröccstől mint egy kínai tornász fekvő helyzetből egy hirtelen laza kígyózó hátmozdulattal talpraszökkentem, máig se értem hogy hogy.
Amúgy kurvára bevertem ám a fejem, de ezt csak így most kezdem érezni, ahogy kezd elmúlni az ijedtség-mittoménmi kombó...