ma megettem az első reggelimet. ez így nem hírértékű, ám ha azt vesszük hogy egy egész hétre, minden étkezésre rendeltem tegnap kaját, akkor már igen. szóval bekapcsolódtam én is dobozbólevős Piroskához virtuális társnak, és igen, immár énis az ügyeskedő médiasztárok zsebét tömöm, de kit érdekel ez az egész, ha a végén van végeredmény. Márpedig Piroska már nyolcadik hete eszik dobozból, és neki jó.
Reggel persze volt kis közjáték, mert egész délig egyetlenegy meetingünk van, 9:15-kor, és persze 9:14-kor jött a hívás a kiszállítócsajszitól hogy melyik épületbe jöjjön. Lerohantam, kifizettem, megbeszéltem, átvettem, majd csodálkoztam egy sort a nagy piros harsány papírdobozon, amit próbáltam észrevétlenül becsempészni az íróasztalomhoz, de perszehogy kiszúrták a fiúk és jöttek hogy "miiieeeeez??" meg "mutiiii", meg "ez egész napra?" és kibontottam, és ott ficegett benne négy korpovit keksz egy csomagban a tetején, és az a tízóraim, és mondta Tomi hogy akkor mostantól csak futólépésben közlekedhetek az asztalok között...
aztán lehet hogy nem birom. vagy cérnával, vagy pénztárcával. de majd kiderül az is, sztéj tyúnd.