adott eb lakása ami tünemény, meg csodálatos, meg minden, csak két dolog hibádzik vele, ami tulajdonképpen egy dolodra vezethető vissza: csak utcai ablakai vannak, és ezért hangos, illetve most nyáron meg dögmeleg. Az ablakokat becsukva a zajjal már semmi baj, viszont aki már dugta be a kezét forró sütőbe, az el tudja képzelni hogy milyen érzés ott lakni. (ilyenkor átlag harminc fokos a lakás, és este se tud megmoccanni a levegő, mert az ablakokat nem lehet ugye nyitvahagyni)
Ezen többféleképp is lehetne segíteni, legelőször is a klíma, ami mostmár nem egy nagy tétel, de jelenleg ugye lakásfelújítunk, pénzünk erre semennyi, illetve még ha lenne is, akkor se invesztálna bele az ember egy olyan lakásba ahonnan épp el akar jönni.
A másik megoldás a hővédő fóliázás, ami tulajdonképpen sokkal ésszerűbb és okosabb megoldás mint a klíma, hiszen a hatalmas üvegfelületek felforrósodnak, és azokat is ontják be a meleget, tehát a klímának ötször jobban kell mennie hogy legalább az üvegfelületek által benyomott hőt kompenzálja. Sajnos a fólia se olcsó, nálunk úgy egy ötvenes lenne kb.
Ekkor jutott az eszembe a csóri kollégista megoldás: alufólia.
és tegnap becsomagoltam az erkélyajtót meg a mellette lévő földikablakot háromnegyedig, mert csak annyira futotta, de majd ma még veszek két tekercset. Eddig nem sok mindenről tudok beszámolni, hacsak arról nem, hogy az ablakon hihetetlen hőmérsékleti különbség volt a már burkolt és a még nemburkolt felületek között.