Jelen. Jól vagyok. A téli műtéthez képest most annyiban volt más a dolog, hogy miután felhelyezték - kínvallatni lehetne, annyira szar a felhelyezés maga is, de legalább rövid ideig tart, úgyhogy túl lehet élni - szóval miután felhelyezték a lamináriát (méhszájtágító), úgy begörcsöltem hogy fekve el akartam ájulni, meg a hideg rázott meg minden szentszar. A nővérkétől kapott két nospa+algopirin se segített sokat, csak forgolódtam. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy csak kiskutyáim lesznek.

másnap reggel lezajlott a műtét altatásban, aztán alvás, ébredezés, lábadozás, majd este négy felé jött értem eb. 

Ami nagyon fura hogy a szegycsontom nagy fáj, mára már kék is. Vajon mit csináltak velem az altatás során? Biztos fel akartam kelni, vagy ilyesmi, és vissza kellett fogni.. nemtudom. de olyan fura.

most amúgy még mindig a kiskutyás dolgot támogatom, legalábbis tudom hogy most kivizsgálások garmada jön, mert innentől habituális vetélőnek számítok (asszem). De most nincs kedvem dokikhoz, vizsgálatokhoz meg semmihezse egy darabig. Még mindig sajog a fenekem a sok progi injekciótól, még kék a terhes-vérkép vérvételtől a karom, kedden védőnőhöz kellett volna mennem a kiskönyvért, ehelyett most a kézfejem van szétbarmolva az altatásos elbaszott ereimmel, üres vagyok belül mint a pénztárcám a hó végén, és még egy rejtélyes mellkassérülésem is van.

Nem, nem akarok most semmit. 

Reset.