szóval volt itt minden. Kellemes boldog karácsony, ajándékozások, orchideák, fa díszítés, búcsú.

Nagypapámat 24-én látogattuk meg a kórházban, ahova előző nap vitték be, mert leállt a veséje. 95 éves. Szegény nagyon a végét járja. Egy héttel előtte megfogadta hogy 24-én hal meg. Én meg azt, hogy öregkoromra szeretnék majd szenilis lenni. Borzalmas lehet épp ésszel végig asszisztálni ahogy leamortizálódik a test, és ahogy egyedül maradsz. Elbúcsúztunk, azért biztos ami biztos, sosem lehet tudni.

24-e otthon vidéken anyáméknál, a teljes család jelen, ami most először gyereksírásos volt, jött ugye első karácsonyozni Bercike is. Az élet körforgása. Megetetjük, tisztába tesszük nagypapát délelőtt, majd megetetjük és tisztába tesszük Bercikét a 14. dédunokát.

Halászlé, Bajai. Csak az a jó, a többi halleves. Punktum. 

Fát díszítünk, közben hull a hó nagy pelyhekben, gyönyörű régen áhított fehér karácsony, az udvaron a fenyőkön pici fehér fényfüzér. Mesebeli.

Majd másnap átszeljük az országot ebékhez, hogy ott meg a Pokol tornácára érkezzünk, már ami a kényszerített evést illeti. HÉÉT fogás, plusz leves, plusz sütemények, plusz torták, plusz bejgli. És persze a szöveg hogy "bezzeg fiam, én amikor annyi idős voltam mint te, végigettem a menüt, sőt Karolina nagymamánál duplailyen hosszú menü volt!" Nem szólok egy szót sem, majd lesz meglepetés, amikor majd meglátják hogy én ugyan nem fogok egy hetet robotolni a kaja miatt csakhogy számszakilag stimmeljen a mennyiség. Cuppognak a csontok, szürcsölődik a lé, csorog az állon a zsír, közben látom a kalóriaszámlálókat kiakadni, a vércukorszinteket az égbeemelkedni, a koleszterint felszabadultan nevetni, ahogy pacsizik az infarktussal. 

Aztán itt is meg anyáméknál is az unoka miatti anya-nagymama mérkőzések, amik egy ilyen feloldhatatlan és végtelen ütközetnek tűnnek, győztesek nélkül, mindenki a saját igazát szajkózza, közben a gyerek a mosdóvízzel néha huss... Ebbel kicsit meg is könnyebbülünk; jó nekünk így kettesben.

Aztán ugye betörők, ha kell embert is ölök.  

Zongora fa-kottatartót kapunk anyuéktól, pénzt végre befejezni a konyhában a szagelszívót anyóséktól, tesóméktól  Ceremoni-t, én ebtől orchideát.  Már csak a báltermes kastély kéne a cuccokhoz.

Két ünnep között én dolgozom, eb meg otthon, de tegnap végre senoi és ffc is eljött, kicsit csülközni, úgy három kiló csülökkel, mert ugye nem volt elég diétás mostanság a kaja repertoár, ffc aljas módon egy saját készítésű sós pirított magvakból álló szuper kreációját is hozta, amit kábé mind benyomtam, úgyhogy most őt teszem felelőssé a januárra kialakuló új narancsbőr-részleteimért.

Ezenkívül a ps2 nem jó dolog, mert sokkal jobb volt régen, amikor társasoztunk. Persze erről én is tehetek, mert nincs asztalunk, ami pedig elég mászthev a témában. 

Történt az december 26.-án, hogy kedves szüleim hirtelen elhatározták hogy lemennek Balatonra a nyaralóba, hogy megnézzék hogy minden rendben van-e, meg vittek volna le egy-két dolgot, meg úgy egyáltalán, ha már úgy sem vagyunk ott, kirándulnak egyet, hiszen a Balaton télen is gyönyörű.

Mikor leértek, apunak föltűnt, hogy elhányták a havat a bejáratnál,, majd a lakásba belépve az is kiderült hogy bizony ott meg laktak. Az egész lakás felforgatva, kajamaradékos tányérok szerteszét, hányás meg fosás az egész lakásban, magyarán betört egy homi, és ott húzódott meg. Apu ekkor meghallotta hogy még mindig ott van valaki, azonnal telefonon hívta a zsarukat, közben rohant fel az emeletre, ahonnan hallotta a zajt, és ordibálva próbálta - mittoménmit próbált, az ember ilyenkor kiabál az adrenalin fröccs hatása alatt. Anyám kocsonyás lábakkal próbálta felfogni hogy mi történt, közben hihetelen gyorsasággal kiértek a rendőrök, akiket anyu várt a kapuban. Azok pisztolyt ragadtak, és felmentek az emletre, ahol a muki elbarikádozta magát az egyik szobában. Ott szóltak neki, apu a kertben volt addigra, hogy nehogy az ablakon próbáljon megszökni, végül kijött a rendőröknek, feltartott kézzel, azok megbilincselték, és elvitték.

Mint kiderült épp bécsből érkezett, eddig ott hajléktalankodott. Jobb már azt is külföldön tenni. Beszarás. És apropó beszarás, az egész lakásban a több heti ottlakás nyomai, mindenhol kajamaradékok, fűtött magára az elektromos radiátorral mint állat, még a teraszajtó bezúzott üvegét (ott jutott be) is beragasztotta újságpapírral mert fázott. De ez még hagyján, anyám is mondta neki, amikor vezették épp el a rendőrök, hogy ha éhes, vagy fázik, akkor még be is fogadta volna, de hogy képzeli hogy így teleszarja mind a két emelet mindegyik szobáját, meg hány összevissza?! Persze nem felelt.

Természetesen ami mozdítható volt - szerencsére nemsokminden - azt vitte, eladni. Votl sok ruhánk is ott, apunak, tesómnak, azokat mind vagy felvette, vagy eladta.

Az ügy szépsége, hogy tegnap kiderült hogy mivel a cuccok fele meg is van a helyi zaciban, a pasit kiengedik, és a biztosító meg egy krajcárt sem fizet, mivel megvan a tettes, be lehet perelni. De mivel hajléktalan valószínűleg úgysem tudna egy fillért sem fizetni, magyarán hiába a tettes, hiába a betörés, NULLA forint.

És a legszebb az egészben, hogy így néz ki a mi szánnivaló hajléktalanunk:

(Rajta a tesóm fehér kabátja, apám zöld kabátja.)

ezt a képet anyu csinálta mielőtt beültették volna a rendőrök. Egy ilyen ember miért hajléktalankodik és miért betörő? Legfőképp miért szarik a szoba közepére??

Kérdezte is anyu most a rendőröktől hogy mégis mi a garancia arra hogy ha holnap kiengedik akkor nem jön újra vissza?

Rendőr: Semmi.