szóval volt itt minden. Kellemes boldog karácsony, ajándékozások, orchideák, fa díszítés, búcsú.

Nagypapámat 24-én látogattuk meg a kórházban, ahova előző nap vitték be, mert leállt a veséje. 95 éves. Szegény nagyon a végét járja. Egy héttel előtte megfogadta hogy 24-én hal meg. Én meg azt, hogy öregkoromra szeretnék majd szenilis lenni. Borzalmas lehet épp ésszel végig asszisztálni ahogy leamortizálódik a test, és ahogy egyedül maradsz. Elbúcsúztunk, azért biztos ami biztos, sosem lehet tudni.

24-e otthon vidéken anyáméknál, a teljes család jelen, ami most először gyereksírásos volt, jött ugye első karácsonyozni Bercike is. Az élet körforgása. Megetetjük, tisztába tesszük nagypapát délelőtt, majd megetetjük és tisztába tesszük Bercikét a 14. dédunokát.

Halászlé, Bajai. Csak az a jó, a többi halleves. Punktum. 

Fát díszítünk, közben hull a hó nagy pelyhekben, gyönyörű régen áhított fehér karácsony, az udvaron a fenyőkön pici fehér fényfüzér. Mesebeli.

Majd másnap átszeljük az országot ebékhez, hogy ott meg a Pokol tornácára érkezzünk, már ami a kényszerített evést illeti. HÉÉT fogás, plusz leves, plusz sütemények, plusz torták, plusz bejgli. És persze a szöveg hogy "bezzeg fiam, én amikor annyi idős voltam mint te, végigettem a menüt, sőt Karolina nagymamánál duplailyen hosszú menü volt!" Nem szólok egy szót sem, majd lesz meglepetés, amikor majd meglátják hogy én ugyan nem fogok egy hetet robotolni a kaja miatt csakhogy számszakilag stimmeljen a mennyiség. Cuppognak a csontok, szürcsölődik a lé, csorog az állon a zsír, közben látom a kalóriaszámlálókat kiakadni, a vércukorszinteket az égbeemelkedni, a koleszterint felszabadultan nevetni, ahogy pacsizik az infarktussal. 

Aztán itt is meg anyáméknál is az unoka miatti anya-nagymama mérkőzések, amik egy ilyen feloldhatatlan és végtelen ütközetnek tűnnek, győztesek nélkül, mindenki a saját igazát szajkózza, közben a gyerek a mosdóvízzel néha huss... Ebbel kicsit meg is könnyebbülünk; jó nekünk így kettesben.

Aztán ugye betörők, ha kell embert is ölök.  

Zongora fa-kottatartót kapunk anyuéktól, pénzt végre befejezni a konyhában a szagelszívót anyóséktól, tesóméktól  Ceremoni-t, én ebtől orchideát.  Már csak a báltermes kastély kéne a cuccokhoz.

Két ünnep között én dolgozom, eb meg otthon, de tegnap végre senoi és ffc is eljött, kicsit csülközni, úgy három kiló csülökkel, mert ugye nem volt elég diétás mostanság a kaja repertoár, ffc aljas módon egy saját készítésű sós pirított magvakból álló szuper kreációját is hozta, amit kábé mind benyomtam, úgyhogy most őt teszem felelőssé a januárra kialakuló új narancsbőr-részleteimért.

Ezenkívül a ps2 nem jó dolog, mert sokkal jobb volt régen, amikor társasoztunk. Persze erről én is tehetek, mert nincs asztalunk, ami pedig elég mászthev a témában.