Tegnap elmentünk ultrahangra, kicsit félve hogy most mi lesz, hiszen a múltkor jóval kisebbnek mutatta a gép a koránál a terhességet, és azért bennem volt a félsz hogy már felszívódóban volt.

Szóval felfekszem az székbe, kezeket lábakat a magasba, majd jön G és a fénykard, ami először nem mutat semmit, aztán... hopp... ott egy kiflinyi nagy zsák!!  Jeesssz! Na ekkor már boldog voltam mert ilyen nagy zsákot még nem láttam, de többet már nem is mertem remélni, amikor G megszólal: hát ez gyönyörű, ennek dobog a szive! Én meg erre: MIII?! HOOL? Odakavar a bottal, majd megáll, és a kép kiemerevedik, csak úgy négyszer-négy pixel mozog, azok viszont nagyon és ütemesen... Leizzadok, fülemig a szám, szólok ebnek hogy próbálja meg levideózni a monitort, amit meg is tesz, de neki is annyira remeg a keze, hogy kivehetetlen lesz a pici szivecske dobogása.

Szóval így állunk. Mostmár dobog a szive, és ott van, és hivatalos. Persze még történhet akármi meg bármi, hiszen az első - a kritikus - trimeszter végéig még másfél hónap van hátra, de érzem én hogy nem lesz már semmi baj. Mert csak.

Itt egy sztárfotó:

és hogy lehessen látni hogy mi micsoda:

berajzolgattam. A "telefonkagyló" szerű fekete folt az a szikhólyag, abban belül a pirossal rajzolt cucc a fontos.: felül, 11 óránál az a babformájú dolog az a gyerök, nagy piros pont rajta a szivecske, és alatta az a kerek lufi az meg a peteburok. De itt egy szemléltetővideó róla, ahol animálták a folyamatot.  És itt látni ahogy mi sosem látnánk, ahogy dobog az a picike szív.

54 milliót dobban a születésig...

hát beszarás ám... még nem hiszem el, mert annyira sci-fi, hogy most két szív dobog bennem?! hogy is van ez?