Tegnap bennfentes Wall-e vetítésen voltunk, amit én többet meg nem teszek, ugyanis terhesen mindenen bőg az ember, főleg egy ilyen egyedülmaradt a kis csótányával az egész földön a pici régi robot, és E.T. nach Hause telefonieren.

Végig azon küszködtem hogy a nachost tömjem magamba, és próbáljam ne kiengedni a könnyeimet, mert milyen ciki már majd szétbőgött arccal hellósziázni a "blogvilág krémjének", ahogy PsycloneJack nevezte.

Nagyon aranyos, nagyon tetszett (főleg az eleje), de kíváncsi lennék hogy ha nem tarol épp bennem a hormon-tenger akkor milyennek láttam volna.