hat vodka után az élet gyönyörú és könnyú... és sokat, de nagyonsokalt lehet táncolni, és az is gyönyörú.

Kár hogy forod velem a világ és nem látok el a monitorig.. 

akkor használjuk terápiás céllal a blogot.

Van egy új kollégám, nevezzzük Létrának, akit olyan mélyen és borzasztóan utálok, hogy az már nonszensz. Alig került ide és fontoskodik, jópofizik, közben pedig nem is vicces, rádtukmálja magát, idétlen, nagyszájú és még béna is.  A lényeg hogy a múltkori BKV sztrájk előtt megtudta hogy ugyanarra lakom mint ő és ajánlották neki hogy kérdezzen meg engem hogy elhoznánk-e. Komolyan nem tudom leírni hogy milyen végtelenül szarul voltam vasárnap este amikor jött az sms hogy jöhet-e másnap. Fizikai fájdalom volt arra gondolnom hogy majd jön és beül a kocsiba és ....áááá ... gyalog akartam menni, meg bicajjal (ami akkor még szereletlen volt) meg bánomisén, csak ne vele...

Komolyan sírtam is a kétségbeesett szorongásos tehetetlenségemben.

Szánalmas.

de aztán eszembejutott hogy mekkora gyökérparasztnak tartanának ha nem hoznánk el (esik az eső), úgyhogy megírtam hogy jöjjön. 

Holnap BKV sztrájk. Ma munka után a frissen visszaszerzett bicajommal gyakorolótekerést végzünk, holnap meg bicaj. 

azaz amit utálok Létrában, azok az én szar tulajdonságaim. Igen.

köszönet dortjénak

tegnap KCs-vel kisrablóztunk, a szokásos tatárbífsztek extra adag lilahagymával meg egy-egy pohár vörösborral, mondanom se kell hogy mennyire jó volt, és hogy mennyire hiányoznak nekem a régi krumpliföldi kollégák... Lassan öt éve hogy elhagytam azt az osztályt és mégis, a mai napig szinte mindennap kommunikálunk, pedig lassan már mindenki más kontinensen tartózkodik.

A nap meglepetése Pep volt, aki reggel még ezt a hetet is bizonytalanra ígérte, viszont öt felé telefonált hogy kész is a bicaj, mehetek érte, fékek kafák és még a hátsó lámpát is megcsinálta. Aranykezű bicajszerető-szerelők szevasztok!

nőiességem utolsó morzsájára vasárnap taposott rá eb, amikoris már a bevásárlásnál kiderült hogy mindenki mást akar enni - ő sültlazac, én zellerkrémleves. Szóval tesszük be a kosárba az ezt meg az azt, majd otthon versenyfutás a konyháért. Hát nem. Szarok bele. inkább ettem egy üres kiflit (eb közben süt-főz, én meg megnéztem öt részt a Scrubs-ból) de én nem fogok ott nyomorogni hogy "légysziengedjide" meg kerülgetni meg minden.

nem az a baj hogy néha én viselem a nadrágot, hanem az hogy eb veszi fel az összes szoknyát.

így én hogy?! 

se nőnek, se szeretőnek, se anyának, se szakácsnőnek se semminek vagy nem vagyok jó, vagy nem kellek.

ps: ez itt a rinyaszakasz, nincs világvége, de ez ilyen kikívánkozós cucc.