ilyen nagyon retro bulin voltam csütörtök este, céges rendezésben, és egész jól sikerült. Hajnal egykor tántorogtunk hazafele.  A mélypont az volt amikor épp a teljesen illuminált társasággal állunk kint a cigizős helyen, és RP megjegyzi jó hangosan hogy "azért majd rólam nem írsz ilyen rosszakat a blogodban?"és akkor hirtelen kijózanodva csissegtem meg intettem hogy azonnal hallgasson el. Elég hideg zuhany volt megtudni hogy tudja, sőt olvassa a blogot (Helló!), pedig eléggé sejthettem volna. Mindegy. 

Van egy kollégám, F, aki az a szótlan-dolgozok-keményen típus, nem szól soha szinte egy szót sem, feltűnősködés kerülve, még talán nevetni se láttam igazán hangosan. Szóval épp a karaoke repertoárt néztük az asztalnál, amikoris Cs mutatta hogy van egy olyan szám hogy "Elment a Lidi néni a vásárba". Jót röhögtünk, aztán szó szót követett, egyszercsak mondtam F-nek hogy ha elénekli nekem azt karaoken, akkor leveszem a fölsőm. Merthogy úúgyis papírkutya a dologhoz, és akartam kicsit cinkelni. Nna, ezt meghallotta több kollégám is, innentől egyesült erővel itatták F-et, meg szították a hangulatot, aztán a lényeg, hogy perszehogy elénekelte. 

Szóval soha ne fogadj semmiben, még ha tuti biztos vagy a végkifejletben. 

bicajjal jöttem munkába. Egy órája érkeztem, de még mindig úgy érzem hogy piros a fejem.

Egész jó, meg persze kibírható. már csak a kondin kell dolgozni és mégjobb lesz. Jameg kérnék a bicikliútra végig tükörsima aszfaltot, köszönöm!

most jöttem fogorvostól, két fogat fúrt, és az egyiknél egy három gyökerűt meg gyökérkezelt is, szóval kissé kivagyok, persze - hálistennek - van jófajta érzéstelenítő, úgyhogy nem éreztem szinte semmit, de azért kellőképp fostam előtte, rinyáltam is rendesen,

Most meg épp az önsajnálat rész van, amikoris sorozatot nézek és pudingot eszem (gondolom Ada biztos megdícsér) Igen vicces a művelet, mert az érzéstelenítő még nem állt ki a számból, gyakorlatilag a fél fejem béna még,  úgyhogy a kanálról hol sikerül lenyalni a csokipudingot, hol nem, hanem csak kiesik a szájam bal oldalán.

A konyhában nemrég meguntam a műanyagflakonos mosogatószer adagolót, és a szivacsot se tudtam letenni sehova, úgyhogy nagyon megörültem mikor szembejöttek ezek a szép üveg fürdőszobakellékek az ikeában. Eredetileg szappantartó meg folyékonyszappan adagoló, de tökéletesek a célra méretben is. Hátmég összhatásban...

SA merengései gyerekkori traumáiról:

"én világ életemben utáltam a hétvégi telkeket.
Az egész fiatalságom azzal ment el, hogy árkot ástam, meg veteményt, és mindenféle tákolt épületeket emeltem, maradvány építőanyagokból, mert a nagyapám mindig kitalált valamit.
Élénken emlékszem egy feledhetetlen nyárra, amikor építettük a soha el nem készült faház alá a pincét. majd beszartam mire odacipeltem a sok szar építőanyagot a teljesen megközelíthetetlen telekre. Egyik oldalról vasút, a másik oldalról egy büdös patak vette körül. Miután apám is meg a nagyapám is érbeteg rokkant nyugdíjas volt, az öcsém meg szívbeteg, csak a szellemi irányításukat tudtam hasznosítani a cementes zsákok cipelésének elméleti alapjai tárgyban. E mellett napokig talicskáztam be a sódert, amit kb két buszmegálló távolságról hoztam, mert a teherautó csak addig tudott eljutni.
Aztán, hogy ne kelljen bérelni drágán betonkeverőt, azt is megoldottuk, hogy valami fémlapon, manuális módon lapáttal kevertem a betont. A nagyapám, miután kiástam, amit ki kellett az alapnak, valami fusi-misi zsalut tákolt, amit a beton menet közben szétnyomott, így minél több betont töltöttünk bele, a teteje annál jobban szélesedett. Az alap alul volt mondjuk 35 centi, mire a föld fölé értünk volt az 65 centi is.

A pince nyár végére elkészült. Miután azt valahol sejtettem, hogy olyan telket nem lehet eladni, amit nem lehet megközelíteni de cserébe van hozzá egy büdös patak, így innentől az a megnyugtató érzésem volt, hogy bármilyen atomháború esetén, lesz egy saját családi bunkerunk, ami az én kezem munkája. Folyó víz is van benne, mert a patak minden eső után befolyik valahogy."

jelentem, lábizomsorvadásom megállt, sőt, alig érzem, fejfájáscsillapító hatott, gondolom nem ittam elég folyadékot, de pótoltam, szóval azthiszem mégse ásom el a bicajt öt méter aszfalt alá.

Vasárnap meg gyönyörű idő, szóval vegyük elő végre a bicajt, és végre nézzük meg az útvonalat a munkahelyemig. Elég jó út, emelkedő alig, sok gyalogos, de gond nélkül teljesítve az első 7,5km, még a garázsajtót is kipróbáltam hogy nyitja-e a kártyám. Szuper, menjünk akkor haza. Útközben még beültünk a Gyorskocsi utcában egy sörre meg egy leberkase-re, mint ebéd, majd otthon szinte csak zuhanyozni maradt idő és máris indulhattunk a critical mass-ra. A deákon gyülekezés, beszarás nagy tömeg, majd elindultunk. 1 ÓRA volt a deák és az Astoria közötti táv, de félelmetes módon senki se bosszankodott. Majd végigtekertünk a távon, de mikor rákanyarodtunk az Andrássy-ra, akkor éreztem hogy kész vége, nekem elfogyott mára a bicikli-erőm, de ha már itt vagyunk, akkor jussunk el az emelésig a városligetbe, úgyhogy kicsit fogszorítva, de mentem tovább. Városliget meg átalakult bringás-szigetté, nagyon klassz volt, tényleg nagyon sokan voltunk, aztán emelés, majd mi hazafelé, ekkorra már nyűgös voltam, a fenekem lilára törte az ülés, emiatt félig az ülés felett tartottam magam, amiatt meg a lábam kezdett bedurranni, közben meg már szelesebb is lett az idő, a lényeg hogy mire az árpád hídhoz értünk, addigra más sírni tudtam volna, úgyhogy a Szentlélek tértől már a kockakövekre hivatkozva csak toltam hazáig a bringát.

41 km volt tegnap a többévnyi nulla centiméternyi tekerés után. Szerintem még egy kis megfázás is - érzem nagyon a tüdőm -, meg egy kis napszúrás is - fáj a fejem -, meg az izmaim, amiket mintha kiklopfoltak volna..... szóval egy roncs vagyok, alig tudtam aludni valamit.

hát így sportoljon az ember... Persze rinyálni nem igazán lehet, hiszen a kollégám pl szombaton nyomott egy Mátra teljesítménytúrát 56 km-en, majd vasárnap mintegy levezetésképp 120km bicajt... én meg attól tettem függővé hogy jövök-e ma egyáltalán (persze kocsival) dolgozni, hogy fel tudok-e állni a vécéről.

képek még itt

Péntek este Hypnosis-os Drummatic Twins buli volt, elvileg tízkor kezdődött, gyakorlatilag mi tízkor még tesóméknál sajnáltuk magunkat hogy baszki öregek vagyunk, és ásítoztunk, hogy inkább alvás, de aztán mégiscsak nekivágtunk, éjfélre értünk oda, meglepően vegyes volt a közönség életkorilag, ez azért feldobott, viszont még híre hamva se volt DT-nek, hanem két csóka nyomta épp a talpalávalót. De úgy fél óra múlva leváltotta őket AMB, akinek a nevét meg kell hogy jegyezzem, mert valami fenomenálisat zenélt. Mondjuk ez elvileg breakbeat party volt, de gyakorlatilag majdnem ugyanolyan zene ment mint amire még annó DZs barátosnémmal buliztunk sokat, progresszív trance. Sosem fogok már én kiigazodni az elnevezések világában. Érdekes volt amúgy hogy azokon a régi bulikor ezekre a zenékre egy csomó baltaarcú-apu táncolt olyan izomfeszítősen, most meg a kis félalter-félemós kislányok csíkos felsőben és hajpánttal. Ami nagyon fura volt nekem hogy nem szólt olyan jól, hiába, így jár az aki az A38 hangosításán edződik mostanság, illetve a tánctér meglehetősen világos, míg a visual meglehetősen béna volt. Fél kettőkor konkrétan fél órányi pina és mell premierplánban. Kettőkor jöttek az ikrek, akik szintén nagyon jól zenéltek, viszont közben én is eléggé benyomtam úgyhogy fél négykor a távozás hímes mezejére tántorogtam, eb hazarepített, majd otthon még megetetett egy kis smack-el, meg még állítólag blogolni is leültem, amit persze tagadok, és csodák csodájára másnap SEMMI bajom nem volt egy jó adag izomlázon kívül.