elegem van.
magam után se tudok sose rendet tartani, nemhogy egy napi szinten hatszázszor egy mindent szétrámoló kisgyerek után. Az állandó rendetlenségtől zsigeri undorom van a lakástól ahova rabként érzem magam száműzve.
nem tudok vécére sem elmenni egyedül, sehovase, sose, borzalom. hányinger, utálom.
kibaszott kicsi a lakás, menekülnék egyik felébe, jön utánam, másik felébe, bőg.
beszarik, tisztába teszem, újra beszarik. bőg, kakaszagú a kezem.
az etetés tiszta rémálom, mert kanállal nem eszik, vagy ha igen, óriási disznóól, ha a kezébe adom, eszi, de még óriásibb disznóól.
ruhákat mosok, minden nap, ezért sose tudom eltenni a szárítót, itt van a szoba közepén, MERT KURVÁRA nem férünk el. mostmár rájött hogy arról milyen fun leráncigálni a ruhákat, szerintem nem az. bőg.
unatkozik itthon, bőg, felöltöztetném, azért bőg. felveszem, sétálunk, szakad az eső, pocsolyába lépek, átázik a cipőm, kurvára utálom, de megyünk, menni kell.
éjjel megint két és fél óránként kel enni. mondtam már hogy kurvára elegem van?
és nincs hétvége, nincs semmi megváltás, mostmár ez vár rám nonsztop, örökkön örökké, és ettől KURVÁRA kiakadok.
