délutáni séta gyanánt elbattyogtam a délihez, hasamra kötve a gyerek, hátamon a hátizsák, és benyitottam a laptop.hu szervizébe. Néztek egy sort, ahogy szerencsétlenkedem a hátizsákommal, amiből kivettem egy laptoptáskát, amiből meg egy laptopot, de aztán megaszonták a tutit: 55+ÁFA a kijelzőcsere. Hát így jártam. Ha már ott voltam, megkérdeztem hogy mennyi lenne a tácsped kicserélése (ez gyakorlatilag az egész alsó rész, mert egy öntvény), és ekkor kiderült hogy nem csak hogy az egész alsó rész, de még a touch-pad érintőizéi is integráltak a műanyagra, úgyhogy az is minimum 20+ÁFA.
Aztán otthon eb meg már kutakodott egy sort, és ismét a tuti módszerhez nyúlt: kínai ebay. Egyenesen a gyárból. És végülis úgy húszezer forintért (postaköltséggel együtt!) idehozzák a kijelzőt, és nincs egész hétezer forint egy ilyen touchpad... döbbenet. A beszerelési leírás meg step-by-step ott van a DELL honlapján, úgyhogy ha úgy alakul, akkor majd rendelünk.
Utána meg nyitunk egy laptopszervízt.
De addigis amíg csak a sarja törött, és tudom használni, addig használom, a kopott touchpad meg már nem zavar annyira. (amúgy a szervizes srác azt mondta hogy még nem látott ennyire kikopni dell touchpad-et. ezekszerint csak én használom, mindenki más egerezik?)
Elfelejtettünk időben családi pótlékot igényelni, erre úgy egy hónapja jöttünk rá. De nem is ez a lényeg, hanem hogy nemrég átjelentkeztem III. kerületi lakosnak vidékről, és az okmányirodában ha már ott voltunk, akkor kitöltöttük az ügyfélkapus jelentkezési lapot is. Ezzel azthittem hogy kábé a feneket lehet kitörölni, aztán eb meglátta hogy le lehet tiltani pl az adataid kiadását, úgyhogy ő le is tiltatta, én még lusta voltam megtenni.
De vissza a családi pótlékhoz: ahogy eb kutakodott hogy mit kéne tenni, egyszer csak azt olvasta hogy ezt elektronikusan is be lehet adni a Magyar Államkincstárnál (az ügyfélkapun keresztül bejelentkezve), csak szkennelt iratok kellenek hozzá. Nosza, beszkennelt másnap minden fontosat (személyi, lakcímkártya, Zs. születési. stb.) és este nekiálltunk. Ekkor írtunk szeptember harmadikát. 16 oldal volt, de teljesen logikus, meg azért ilyen sok, mert ha van húsz gyereke az embernek, mindnek legyen helye, meg a többi eset (örökbefogadás, már iskolás gyerek stb.) Itt-ott csatolni kellett, majd menteni, és kész. Bámulatos volt látni hogy utána még nyomon is lehet követni: "Indított ügyek listája" menüpont alatt, színes-szagosan, hogy milyen státuszú az ügy, ki intézi, mi az iktatószám, hibás-e, stb. Nem telt el egy hét sem, és már át is utalták a visszamenőleg lehetséges max 2 hónap csp-át, és most nézem hogy az is látszik hogy valószínű október 10-ig jön az ehavi is.
BÁÁÁÁMULATOS! Magyarország! Hibátlanul működő elektronikus ügyintézés!
két erős depressziós hullám sodort végig rajtam/bennem az elmúlt egy hónapban, az elsőnél már magamtól is féltem, a mostaninál a laptopom félt tőlem. Ugyanis eltörtem a kijelzőjét.
Majd valamikor a héten elmegyek megnézetni valami szervízbe. Lehet hogy a fejem is vinnem kéne, hátha azzal is foglalkoznak.
FIX IT!
mindenesetre most már jobb.
Ugyanígy a címhez illő tartalom az is hogy totál szerelmes vagyok egy telekbe, és lottót is veszek azóta szorgalmasan. Szerencsére eb is osztja az érzést, de anyagilag 50-50% az esélyünk, úgyhogy azt a kevéske pénzt amit így gyes (vagy gyed, vagy miaszar(sosem tudom követni)) mellett félre tudunk tenni, azt ha mégse jönne össze a telek, akkor már most megfogadtuk, hogy úgy elutazzuk, hogy csak úgy zörög. (Közben tegnap számot vetettünk, és az a röhej, hogy egy kiadósabb messzebbi útra már nem is lenne elég. Röhej.)