a hétvégén többször megfordult a fejemben hogy most akkor inkább abortálom ezt a haslakót, mert hogy én tuti nem bírom ki még három hónapig ezt a bálna létet, ami már kezd megint magatehetetlenséggé fajulni (már most nem megy a cipőkötés, stb), és mindezt most Zsófival, a három emberes gyerekkel kell abszolválnom, így ősszel, sok réteg ruha, játszóterezés, stb.

éééés, ha végre ki is jön, akkor meg azért fogok fejre állni. hogy Zsófi mellé MÉGEGY ordító energiavámpír?! noooormális vagyok!?? hogy is gondolhattam én ezt?

és baromi irigy vagyok mindenkire akinek jó anyja van, és az segít neki, nem élősködni próbál csak meg lelkizsarolni. Akire lehetne számítani, aki esetleg még segítene is, akár gyerekvigyázás, akár akármi. kurva nagy pofon volt az élettől hogy azthittem hogy majd én meg az anyám... hja... mert ez a legszarabb hogy voltak illúzióim, főleg miután harminc évig azt hallgattam hogy neki semmi segítsége nem volt sosem, és ott rohadtak a panelban, stb. ezekután arra nem képes baszki hogy amikor 40 fokos hőség van, és épp a panelban rohadunk, hogy kedves gyerekem, gyertek már le ide a nagy hűs kertesházba hogy ne rohadjatok a panelban. ESTÉBÉ.

kurvára elegem van. na.