EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

így kell ezt

2010. április 10. - Mirwen

eljöttünk háromnapos hétvégézni zalakarosra a karos-spa-ba, mert volt letöltendő üdülési csekkünk még, és hamarosan lejár. Igazából sosem volt az én világom az ilyen velnessz téma, mert az egymedencében ázni másik hatszáz emberrel az valahogy irtóztat, meg habtestemet se szívesen mutogatom, de eb nagyon szeret fürdőzni (sic!), úgyhogy menjünk, én nem leszek akadályozó tényező.

ma reggel jöttem rá: a velnessz hotel az más néven mackónadrágos hotel.

Biztos én vagyok sznob és maradi, de valahogy nekem egy hotel az egy inkább kiöltözős hely, nem egy levedlős, roppant zavarnak a reggelinél mackóban és papucsban beslattyogó velnessz-törzsközönség.

Zsófit azért megáztattuk már kétszer is a 40 centi mély gyerekmedencében, első nap rögtön a sajtá elveimmel ellentétben én ültem be vele, pedig nagyon utálom amikor az anyukák beleáztatják magukat a gyerekmedencébe. Aztán többet nem is mentem le, csak ma fényképezni, mert azért fosok hogy nehogy összeszedjek valamit mégis. meg ugye nem is szabad áztatódni terhesen, vagymiaszösz, úgyhogy legalább sokat olvasok amikor a gyerek alszik, amúgy meg rohangálunk utána, vagy ő rohangál utánunk.

naszóval

előszöris köszönöm a gratulációkat, bár tudom hogy még kissé korai, főleg hogy magából a gyerekből - ami kábé egy negyed rizszsemnyi kis malacka még (ilyesmi) - még nem is látszik semmi az ultrahang képen, csak ha nagyon nagyon oda akarjuk képzelni.

a vetéléseim ezek után kezdődtek, úgyhogy lehet itt még akármi meg bármi, de most úgy vagyok vele mint az a csaj akinek nagyon sok vetélése volt, hogy ha 9 hónapig végig velem marad, akkor 9 hónapig örülök neki, ha csak 9 napig, akkor meg addig.

a lenti képen csak a petezsák látszik, két hét múlva újra ultrahang, akkor már azért jobban látni mindent (mint pl ez is itt)

----

amúgy be vagyok tojva. Mondta G hogy ha egyszer beindul a szervezet, akkor meg se áll, mint a lendkerekes autó, de ezt nem gondoltam volna. Ha minden rendben megy, akkor pont mikulásra születik meg (dec.6), úgyhogy alig lesz több mint 22 hónap a két gyerek között. NAGYON ijesztő.

süti beállítások módosítása