imádom hogy még a nagy áradások meg minden ilyesmi előtt valamiért idén pont ránkjött az ötperc, és minden bukó ablakra meg a teraszajtóra is tettünk szúnyoghálót, úgyhogy mikor most itt a szűnyoginvázió, a lakás egy csendes szúnyogmentes paradicsom. Nincs többé zümmögéses szitkozódva-alvás, éjszaka közepén szúnyogvadászat, egészéjjel-menő elektromos szúnyogriasztó, meg az ő szaga.

aztán hogy megjöttek az új BambinoMio külsők, az L-es méretűek, így újra be tudtam vetni a textilpelenkákat, és azt is imádom, amikor kimosom, és egy egész szárítónyi pelenka virít fehéren a napsütésben, meg hogy Zsófi már többnyire formásakat kakil, így csak a papírbetét négy csücskét összefogva szépen lehúzom a cuccot a vécén, így már nagyjából megúszom a kézi kakimosás örömeit, pedig a gallszappanozást mondjuk tényleg szerettem. tudom, perverz vagyok.

imádom a Balatont is, és most hétvégén is két napot is voltunk, és lesültünk, meg hosszan sokat vizeződtünk, meg egyesek még nagy szunyákat is bedobtak az strandon. Volt még barack, kukorica és lángos evét, hosszas homokozás unokatesóval és másik kislányokkal. (A két gyereken (ott volt Berci is) meg Balázson végig 50+ naptej volt, én meg a nagy kenegetésben totál elfeljtkeztem magamról, úgyhogy másnap este egy teljes felsőtestes Panthenolozást érdemeltem ki égő rákvörösen, de az meg csodaszer és másnapra már csak egy klassz bronzosság maradt mementónak.)

aztán voltunk ma IKEÁban, és összefutottunk Piroskáékkal, volt nagy ölelkezős találkozás, és olyan ezeréve nem találkoztunk fíling, pedig még élőben nem is talákoztunk, és mégis olyan mintha mindig is ismertük volna egymást. Nagyon jó volt beszélgetni, az egész délelőttöt végigdumáltuk, már amennyire a kicsit hagytak minket.

végül azért az eladótérbe is eljutottunk, és a miénk lett egy nagy expedit, azaz pontosabban Zsófié, mert a gyerekszoba kapott végre - egy kicsit több mint sok - polcokat. Azon röhögtünk miközben összeszereltük délután, hogy erre még az unokáink cuccai is elférnek majd.

este meg Normafához mentünk fel sétálni egy nagyot, vacsora gyanánt egy kürtős kalácsot ettünk, amit ott vettünk egy nőtől, házi, és még ilyen finomat egyikünk sem evett. Zsófi ugyan kiköpdöste, de legalább több maradt nekünk. szmájli.

ő meg csak rohangált a réten, kutyákat kergetett, fűszálat rágcsált és úgy kipurcant hogy dacára a kései délutáni alvásának, mégis elaludt fél 10-kor.

Akartam 10-es listát csinálni hogy mi zavar mostanában, de nem szoros az összefüggés, meg az egyik rossz, a másik csak nyűg, szóval inkább csak simán felsorolom.

A legeslegnagyobb bajom a spontaneitás teljes hiánya. Hogy egy nyamvadt fodrászhoz eljutás is egy hetes szervezést igényel, meg hogy apám utazzon fel vidékről bébiszittelni, meg ilyenek. Bármit meg tudok oldani, vagyis inkább meg tudnék, elmenni ide, kávézni, vásárolni, stb, de egész egyszerűen ez az egész szervezéses hajcihő megöli az összes létező lelkesedésem. Úgyhogy inkább itthon, vagy néha gyerekkel itt vagy ott, de az meg már megint csak nem ugyanaz...

A többi az inkább olyan "magamra vessek, minek csináltam úgy, ahogy" típusú nyavajgás:

Egy szobában alszunk a gyerekkel, amit imádok, sose csinálnám máshogy, a kistesó is itt fog velünk együtt bandázni majd (franciaágy, kiságy, bölcső felállásban), de borzasztóan hiányzik az esti olvasás. PreZsófi időkben minden este olvastam, persze szigorúan csak az ágyban esik jól, ahol ájulásig lehet olvasni.

A másik hogy a hátihordozás miatt nem tudok leülni a békávén, pedig mostanában már igazán nagyon kivagyok: meleg, hátam a gyerek, hasamban a másik, és hamar fáradok. (viszont még mindig jobb így mintha babakocsistól kéne emelgetnem buszra fel, meg le, meg stb Zs-t.)

És végezetül az örök repedt lemez: kertet akarok!