barátnőmnek.
35 év felett tényleg nincsenek már szingli pasik? Sógorom szerint aki van, az meg már úgy is marad.
barátnőmnek.
35 év felett tényleg nincsenek már szingli pasik? Sógorom szerint aki van, az meg már úgy is marad.
reggel hatkor keltünk, eb elvitt vércukorterheléses vérvételre, ott aztán kiderült hogy a három hete levett éhgyomri vércukrom jó volt (3,9) úgyhogy nem kellett megismételni az éhgyomrit, cserébe ihattam a 75gr glükózt, amitől megint majdnem behánytam. Majd miután be akartam a fáradtságtól meg a fejfájástól meg a hányingertől esni a szék alá, szóltam ebnek hogy vigyen haza amint felébred Zsófi, és a maradék majd' egy órát már otthon pihegtem vízszintesben.
aztán vissza a végső vérvételre, majd haza. Eb rögtön ment is dolgozni, úgyhogy maradtam Zsófival, sétáltunk játszótérre meg minden, majd haza, megetettem, lefektettem, és addigra olyan mértékű fejfájás vett erőt rajtam, hogy csillagokat láttam, meg fáradt is voltam, ledőltem, de persze kábé akkor sikerült elaludnom hogy fél óra múlva kelt Zsófi, és meg ott maradtam az ágyban fekve keresztbeálló szemekkel.
Zs rendes volt, mert körülöttem molyolt, meg mellém feküdt, és úgy néztünk könyveket, meg hasonlók, amíg meg nem érkezett az apja, aztán aszontam hogy nekem ebből elég, adjon azonnal egy panadolt, az meg lehúzta az egészet kábé fél óra alatt. (tudom, kapjam be, hogy nekem hat ennyi is)
hát ennyi az én csattanó nélküli történetem mára.
most meg sül a szezon első sütőtökje a sütőben, és isteni az illata.
az éttermezéseknek. asszem ma voltam utoljára tapasozni egy jó darabig, mert komoly élet-halál harc volt utána a kocsiig, meg a kocsiban hogy ki marad, a gyerek, a kaja vagy én.
Ma jött amúgy tesóm bébiszittelni estére ötezerér', ezért a kilengés.
a hétvégén többször megfordult a fejemben hogy most akkor inkább abortálom ezt a haslakót, mert hogy én tuti nem bírom ki még három hónapig ezt a bálna létet, ami már kezd megint magatehetetlenséggé fajulni (már most nem megy a cipőkötés, stb), és mindezt most Zsófival, a három emberes gyerekkel kell abszolválnom, így ősszel, sok réteg ruha, játszóterezés, stb.
éééés, ha végre ki is jön, akkor meg azért fogok fejre állni. hogy Zsófi mellé MÉGEGY ordító energiavámpír?! noooormális vagyok!?? hogy is gondolhattam én ezt?
és baromi irigy vagyok mindenkire akinek jó anyja van, és az segít neki, nem élősködni próbál csak meg lelkizsarolni. Akire lehetne számítani, aki esetleg még segítene is, akár gyerekvigyázás, akár akármi. kurva nagy pofon volt az élettől hogy azthittem hogy majd én meg az anyám... hja... mert ez a legszarabb hogy voltak illúzióim, főleg miután harminc évig azt hallgattam hogy neki semmi segítsége nem volt sosem, és ott rohadtak a panelban, stb. ezekután arra nem képes baszki hogy amikor 40 fokos hőség van, és épp a panelban rohadunk, hogy kedves gyerekem, gyertek már le ide a nagy hűs kertesházba hogy ne rohadjatok a panelban. ESTÉBÉ.
kurvára elegem van. na.