eszembe jutott hogy amennyire nagy-gép fétises vagyok, annyira utálok két masinát:

Azt a kőolaj kitermelő kalapácsszerű akármit ami bólogat (pl), meg a régi GANZ hajódarukat (pl ezt itt nagyon).

ezektől valamiért a hányinger kerülget.

csak hogy a témánál maradjunk, ma reggel az ultrahangon kiderült hogy kisfiú.

Viszlát lánynevek, szépruhácskák.

teljesen rá vagyok állva a tökre. Pedig a szezon első sütőtökje katasztrofális volt, még szinte semmi cukortartalma nem volt, úgyhogy csak főtt és égett a sütőben, a lassan karamellizálódás helyett (apróra szoktam vágni, és hosssszan sütöm sokáig, majdnem amíg el nem kezd égni). A második is ugyanaz az eresztés volt, abból krémlevest csináltam almával Chiliesvanilia receptje alapján (nekem mondjuk ez túl édes lett).

Aztán vettünk Hokkaido tököt, azt is sütöttem, az finom lett, de még szintén kissé éretlen.

Ma megint nem tudtam ellenállni, és két tök jött velem haza, az egyik sül, a másik most készült el leves formájában. Meglátjuk.

Ha így folytatom, akkor narancssárga leszek mire leesik a hó.

NEM TUDOM hogy hogy fogom a napi játszóterezést megoldani, mert a mai például egy konkrét horrorba torkollott. mentünk volna, motorral, mert ugye meg kell tanulnia egyedül jönnie, még van rá két és fél hónapunk. Persze motort otthagyja, szalad szélnek-világnak, én cekkerrel, homokozósfelszereléssel, kismotorral utánarohanok, próbálom mondani hogy menjünk, leszar, felpaprikázom magam, hónom alá vágom, elvágtatok vele a játszótérig, közben a tüdőm kiköpöm, a hasam leszakad, mingyá' megszülök, meg meg is őszülök. Erre a játszótéren meg beül a homokozóba, és akkurát lapáttal elkezdi enni a homokot. már nem is szólok rá, mert tudom ha megtiltom, csak mégtöbbet töm a szájába röhögve. Aztán később a kavicsot, meg a falevelet, meg amit ért. A magammal vitt kekszet is ette, de az nem tántorította el hogy attól még változatos ott-talált műanyagkupakokat is meg ne szopogasson.egyedül voltunk egy ideig, aztán jött egy másik kislány, anyukája betette a hintába, egy darabig hintáztattam zsófit is, mert persze neki is kell ilyenkor hintáznia, de aztán úgy 15 perc múlva kivettem, mert nem pálya hogy ott lazsál, amikor fárasztani vagyunk lent vagymiaszösz. ha kivettem, persze az az első hogy mindig a másik hinta alá rohangál be mint egy kamikáze. Meg tépi a bokorról a virágokat, meg kidobja a kislapátját a kerítésen, meg úgy egyáltalán bármit csinál ami miatt nekem hajolnom kell, rohannom kell, vagy épp idegbajt kell kapjak.

aztán egy óra-másfél múlva hazaindulunk. szépen jön motoron egészen a játszótér kijáratáig, aztán motort elhajítja, rohan a galambok után. Megint összeszedem, de most már végképp nem tudom megemelni, úgyhogy szorítom a kezét, amit utál (márminthogy kézenfogva menni), szabadulni próbál, de jön, próbálom leszerelni egy kis emelkedő (tolókocsi-rámpa) rohangászással, persze bőgés amikor a huszadik alkalom után abba kell hagyni, megmarkolom, megyünk haza. ház előtt sikítozós bőgés amikor próbálom a cuccokat egyensúlyozni, a szabadulóművészt kézben fogni, és kulcsot keresni is egyszerre. majd be a liftbe, fel.

Fent aztán ment a hiszti azért mert le kellett vetkőzni, mert kakis pelenkát le kellett cserélni, stb.

az volt az egyetlen szerencséje, hogy utána szépen kezet mosott (imád szappannal), majd kis mondókázás és éneklés (kicsit nehezen jött meg a dalos kedvem, khmm) segítségével egész gyorsan megette az ebédjét, és szó nélkül ágyba tudtam tenni.

és most itt állok hogy mégis mi a frász lesz itt? fizikailag nem birom már ezt egész egyszerűen. és még 75 nap van hátra. és ettől a hajam égnek áll meg bőghetnékem van a szaranyaságom tekintve.és utána? arra meg már gondolni se merek...