EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

ezmegaz

2011. január 23. - Mirwen

elbizakodtam magam mikor harmadnap egész jónak éreztem a térdem, most erős visszaesés van a fájdalom és használhatóság tekintetében, frankó ez így a következő héttel a láthatáron.

már megint írtam egy pár dolgot a 23. havi összefoglalóba, mert most hogy megvan Simi, most kezdem értékelni hogy mennyire nagyon hasznos egy-egy lejegyzett hónap, pl kapaszkodó amikor kilátástalanul bőg, hogy elmúlik, már nincs sok hátra, meg lehet megdöbbenni, hogy Zsófi négy hónaposan volt annyi kiló mint Simi _most_, stb.

Illetve megtanít újra és újra arra hogy milyen illékony az idő, mennyire gyorsan elrohant, és meg akarom örökíteni ezt a korát (is) Zsófinak, mert maholnap érettségizik. Most néztem vissza egy egy évvel ezelőtti videót ahogy táncol a tévé előtt valami zenére, és ledöbbentem hogy már akkor is milyen nagylánynak tartottuk, és pedig igazából milyen icipici. És ugyanígy vagyok vele most is, hogy egyfelől, egy komoly nagylány, aki ha játszik, van hogy szépen elpakol maga után, visszateszi a helyére a dolgokat, másrészt, még nincs két éves, kicsi babás formája van, és bújik, és szupercuki a szálló kis haja, és sosem szabad egyiket sem elfelejteni. Egyik gyereknél sem. Remélem nem esek bele abba a hibába, mint anyámék is, meg sokan mások, hogy a legnagyobb gyereknél elfelejtik hogy az is gyerek, csak az a lényeg hogy ő a legnagyobb, és fordítva, a legkisebbnél meg hogy ő is felnő, hiába ő a legkisebb.

----

szombaton anyáméknál voltunk, vittünk neki majdnem két kiló nagy garnélát szülinapi tortának álcázva (tortadobozban), volt nagy öröm. Ma meg jött Ada, és sushi-sulit tartottunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr365665294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása