ezt nagyon benéztem, szétcsúsztunk. szétcsúsztam. szegény Simi.
Adatok: kb 8,5-9kg, 74-80-as ruhákat hord, 4-5-ös pelus. (M-es BM-ből)
Alvás és napirend: kb 2-3 alvása van egy nap napközben, reggel kb egyszerre kelnek, este viszont korábban alszik mint Zsófi. ő még 12 órát alszik este. Éjjel egyszer kel fel. mostanában kicsúsztak a szinkronból és inkább kettőt alszik, és ezért pont mindig fent van az egyik miközben a másik alszik
Evés: négyóránként kb, de egyre több nem tápszert.
Tápszer: Milupa Pepti 1. _Egyedül_ eszi!
Más kaja: fektetve kanalazás, leginkább gyümölcsöket, 100ml-200ml, de inkább 100.
és BLW: babapiskóta, kenyérhéj, főtt krumpli, gyümölcsdarabok
Nagymozgás: négykézláb mászik, és feláll mindenhol minden mellett. sőt már kicsit oldalaz is állva. de leülni nem tud, úgyhogy nagy bőgés a vége. ha leteszem, újra feláll, úgyhogy goto 10. és a lakásban keresztül kasul teper.
Finommozgás: csipeszfogás remekül, legkisebb dolog is a szájában landol.
Fog: - (pedig a már hónapok óta olyan duzzadt az ínye mintha holnap már ki is jönne mindegyik)
Eü: középfülgyulladás, erre kapott egy antibiotikumos gézt a fülébe, meg cseppenteni kellett. de szerencsére csak ennyi.
sima gyógytorna és dévényes heti egyszer.
Beszéd: la-la-la-zás.
Bilitéma: -
Hordozás: Háti meitai, babakocsi.
Ügyeskedés: nagyon ügyesen megszerez mindent amit kiszemel magának, keresztül mászik mindenen csak hogy elérje. odamászik az emberhez feláll a lábánál, hogy vegyük fel.
Egyéb: látszik egyfelől hogy második gyerek: már blw, meg remekül elalszik egyedül, meg sokat tud játszani egyedül. de ugyanígy borzasztóan utál egyedül lenni, meg vegyük fel meg minden. szóval most nehéz, mert Simi rajtam csüngene naphosszat, közben Zsófi is extra anyás. de nagyon cukik amikor néha elvannak a babaszobában
És a hónap képekben sorozatot megszünetetem _itt_. akit érdekel, az írjon, és felveszem a listára és mailben kapja majd meg havonta.
--------------------------
Zsófi
ide írom most őt is. 92-es, kb 11,5-12kg, 23-as láb. enni mostmár együtt rendelek nagyobb adag levest és másodikat a bonapetittől és azt esszük. meg nagyon szereti a vajas kiflit. (ami 2(3) rész vaj, 1 rész kifliből áll), bilibe pisil ha olyanja van, meg ha hagyom meztelenkedni (amit a hideg időben nem hagyok), kakihoz ragaszkodik hogy pelus, ezt nem is értem, hiszen már kakilt wc-be, saját kérésre régebben. beszéde hihetetlen méreteket öltött. és emlékszik sokmindenre és mondja azokat is.