hétfőn megjött. Másnak még gyerekágyi vérzése van ilyenkor, aztán meg egy év múlva is azon lamentál hogy mikor jön meg végre, nekem meg már tessék, itt az egész újra a nyakamba. Kiszámoltam hogy így szeptemberre lehetett volna tesója Siminek. Asszem akkor végem is lett volna...

meg mondtam már hogy mennyire izé hogy nem vehetek Siminek semmit? persze tudom, hülye vagyok, örüljek hogy három gyerek után dől a cucc neki, de mégis milyen már az hogy eddig egy pár újszülött-kesztyű az egyetlen ruhadarab amit kapott tőlem.

térdem meg fáj még változatlanul, most már erősen gondolkozom hogy elmegyek újra dokihoz hogy ez normális-e... pihentetni és jegelni kéne. hjapersze... két gyerek mellett, mi? most fáslizással próbálkozom, de még sose fásliztam, úgyhogy nem igazán akar összejönni: vagy túl laza, vagy jó, de az meg egy idő után szorítani kezd.

illetve kéne találni valami jó kis kajarendelős helyet, kommentbe jöhetnek a sikersztorik. Annó Béresalexandra féle súlykontroll diétás menüt rendeltem, de hiába volt finom, valahogy borzasztóan elegem lett belőle.

térdem még mindig fáj, jegelem esténként, de gondolom sokkal többet kéne jegelni is meg pihentetni is, de ezek nevetséges utópiák így két gyerek mellett. Zsófi így is szív már, mert nem tudok lemenni vele, meg egyáltalán mozogni se nagyon tudok, úgyhogy most folyékonyra dévédézi az agyát szerencsétlen.

azért azt is megörökíteném az utókornak hogy a gyerekek most vagy két napja csudarendesek: Zsófi eljátszogat, Simi elnézelődik, nagyokat alszanak, minimális a sírás, kezelhetőek a szituációk. Biztos tekintettel vannak arra hogy most tetőzik kripliségem a térdemmel, és olyan vagyok pont mint nagymamám volt, hogy nem tud leülni, csak lerogyni, és nem tud felállni, csak segítséggel.

és mégis, most így több napja a négy fal között rámtört a klausztofóbia. Menni, menni, messze, messze. Vissza az időben, amikor még ötven kilóval kevesebb voltam, és nem volt ez a két horgonyom, és megtehettem, és volt saját életem, nem csak egy részhalmaz voltam.

Síelni szeretnék, táncolni szeretnék, moziba menni szeretnék, azon filozofálni hogy melyik koncertre menjek, vagy simán csak egy tejeskávéra lehuppanni egy _akármelyik_ kávézóban. Vagy simán csak egy tejeskávé. De se tej, se kávé. Illetve most meg ugye már ott tartok hogy annak is örülnék ha legalább a vécére leülés és felkelés ne okozna gondot, és ne kellene meggondoljam hogy egyáltalán elinduljak-e...

Vagy csak maga a tudat elég lenne hogy megtehetem, mind anyagilag, mind az időmet tekintve, mind a függőségeimet tekintve (illetve ugye az nem volt, függetlenként).