na, azért ennyire nem szeretek kórházban lenni, sőt, most már rühellem.

ugye pénteken hazamentünk zárójelentéssel meg mindennel, este minden oké volt, Zsófi egész nap pörgött otthon, mert végre otthon volt, végre volt apa meg megérkezett Simi is. Ki is maradt a délutáni alvás, azután meg ugye a nagy pörgés miatt este hétkor kidőlt a karomban, kábé három perc simogatás alatt.

...és aludt reggel nyolcig. tizenhárom órát. Át se öltöztettem, mert nem hittem hogy ez fog történni, azt hittem hogy egy óra múlva majd felkel hogy éjfélig rajcsúrozzon, de úgylátszik aludni szeretett volna csak jóóó sokat.

Aztán én is lefeküdtem aludni (egy pár rész sorozat után) és az egy hetes ágyszélen-alvás után olyan érzés volt a saját 90cm-s ágyrészemen aludni, mintha legalább három méter széles lenne: még ide is át tudok fordulni, még a kezem se lóg le, még ez is itt az enyém... fantasztikus!

aztán reggel sírásra ébredtünk: Zsófi fájlalta a térdét sírva, kivettük az ágyból (Simi még aludt) és odatettem magam mellé. Ekkor még jó volt a hőmérséklete a homlokának, de mikor kibontottam a hálózsákból, akkor éreztem hogy tüzel a hasa és pár perccel később már a homloka is tiszta forró volt. Ekkor 39.3 lett (fenékben), én meg mint a biorobot, már mentem is a táskámhoz, a zárójelentésről a telefonszámot felhívtam: "jóreggel kívánok, én vagyok Damásdi-Kiss Zsófi anyukája ... -én meg a Heni nővér, jóreggel, mi a helyzet anyuka?" szólt bele az aranyos, vöröshajú nővérke a múlt hétről, és máris adta az épp ügyeletes dokit. Ő meg mondta hogy akkor menjünk el a mi háziorvosi ügyeletünkre.

Felöltöztettem Zsófit, kicsit összevesztem férjemmel, mert nem voltam hajlandó Nurofent adni neki, mert akkor minden tünetét csak elfedtem volna, de nem haladtunk volna sehova, és bezsuppoltam a kocsiba, majd el az óbudai ügyeletre, onnan a nőci kábé rendőrkanyarral visszaküldött minket a Bethesda ügyeletére, mert Zsófi meg ugye megint iszonyú elesett, sírós, köhögős, forró és bágyadt volt, majd itt az ügyeletes dokibácsi alaposan megvizsgálta és arra jutott hogy felveszi újra, mert tényleg szar bőrben volt, vettek tőle vért is rögtön és még ott a kezelőben újra elaludt az ölemben. Amúgy ha fittebb lett volna, át akart küldeni minket a Heimpálba, mert ott van fülorrgége ügyelet, mert úgy látta hogy mind a két dobhártyája piros. De ott meg csak beülhettünk volna a valszeg tengernyi ember közé várakozni, ami láthatólag most nagyon nem bírta volna Zsófi.

Vettek két cső vért, kapott 15 csepp Cataflamot, majd behozták hogy felvegyék az osztályra. újra. Bent kapott heparint, újra vettek vért, tenyésztésre, meg megkapta a barnült, aztán kapott egy zacsi glükózos infúziót. meg később egy fél Apranaxot.

Jaigen, meg először bekerült a hármas kórterembe, ahol csupa pici, rácsos ágy van, és ugye anyukának meg egy széke csak, Heni növér mondta hogy sajna az ágyunk most kell másnak, és hogy csak ez a hely van, aztán már egy tíz perce csöpögött az infúzió, amikor jött Heni nővér hogy "anyuka jöjjön, mégse jön arra az ágyra más", úgyhogy öröm az ürömben, hogy legalább ugyanoda a szobatársakhoz kerültünk és elég nagy az ágy hogy mellé tudjak kucorodni éjszakára én is.

viszont Zsófi amint felszáradt a reggeli rosszullétéből, azonnal gyógyultnak nyilvánítottam, mert rosszabb mint öt ördög. rettenetes lehet neki gondolom egy ágyra zárva már több mint egy hete, nem csodálom hogy minden porcikája tiltakozik, már nekem is.

Aztán egy kicsit egyedül kellett hagyjam, mert ugye egy szál dzsekiben indultunk útnak és a kocsi is nálam volt, úgyhogy Zsófitól elbúcsúztam hogy mindjárt jövök és hazasiettem a kocsival, közben telefonon diktáltam Balázsnak hogy miket készítsen össze (ezt előtte unalmas perceimben összeszedtem listára) és otthon meg bevágtam mindent táskákba, majd ettem egy kicsit és vissza. Szerencsére/sajnos nem volt neki új a környezet, ezért nem viselte meg hogy nem voltam ott. De visszaértem.

most viszont már horror az ittlét: már eléggé fitt ahhoz hogy ne érezze magát betegnek, és már  rettenetesen unja magát, úghyogy ő az osztály réme, nem győzöm lebeszélni (képzavar, mert olyat nem lehet egy négyévessel) arról hogy nem futkosunk a folyosón, harcolok vele hogy egyen, harcolok vele hogy igyon, harcolok vele hogy fürödjön...

nagyon nagyon remélem hogy holnap, ha meglesz a fülorrgégész, akkor hazamehetünk, különben végem lesz mint egy botnak.