karácsonykor otthagytuk a gyerekeket a karácsonyi körút utolsó állomásán, anyóséknál. Hazafelé az úton már rosszul voltunk B-vel hogy hogy éljük túl a cuki gyermekeink hiányát, majd két napig csak tengtünk-lengtünk a lakásban, és mint egy rossz romkomban, állandóan "awww"-ogtunk a megható gyerekes videókon/fotókon.

és nem mozdultunk ki. bravo. 

oké, én már nem vagyok se fizikailag, se lelkileg social life compatible, de azért ez nonszensz hogy ennyire a négy fal között élek.

De legalább van egy-két milestone amit várok. Bár az igazi az lenne, ha zen-módon képes lennék csak a mára figyelni, mert ugye a múlt már, a jövő meg még nincs.

Szóval már születésnapomon is azt kértem hogy menjünk el újra a hotel Ózonba majd télen, még amíg egyben vagyok, és most karácsonykor is ez volt az én kívánságlistámon, úgyhogy kölcsönösen nem ajándékoztunk semmit, hanem virtuálisan félretettük a pénzt az ügyre. Január végére tervezem a hotelt, mert a december úgyis tele van programmal, a január meg már olyan üres és szürke. Így most januárban lehet várni a hotelt, aztán február végére a gyereket, aztán azt hogy leteljen szülés után a hat hét, majd hogy meleg nyár legyen, utána meg az augusztust. 

Amikor elmegyek és megcsináltatom a gyomor by-pass műtétem.

és akkor jövő ilyenkorra már egy majdnemvékony, háromgyerekes, többet-soha-nem-leszek-terhes, nemsokára-újra-felnőttlétbe visszatérő ember leszek. YAY! (és esetleg még építkezni is fogunk, amit most hirtelen nem tudom hogy melyik rekeszbe tegyem, a pozitív, vagy a negatívba-e)

...kár hogy közben elment cirka hét év... és hogy nem mondjuk Brad Pitt vagyok, aki ötven évesen szebb mint én hamvas 24 évesen voltam.