EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

buli

2013. február 24. - Mirwen

naszóval tegnap rámtört nagyon a klausztofóbia, meg az örökös otthonlevés, és öt év után először végül úgy döntöttem hogy elmegyek és csatlakozom az épp buliba induló ismerőseimhez és röviden Kati tollából:

"egy koncerttel indítottunk a Kuplungban, kis huszonegy-két évesek indie bandái, nem lett volna rossz, de csak kis taknyosok voltak és kissé uncsi is volt, ide csatlakozott Eszter. átmentünk a Gozsdu manóba, haláls szar votl, majd megkértem a lányt akivel voltam, hogy írjon már a Zolinak kérdezze meg holvan, mert ő általában mindig olyan helyen van, ahol lehet táncolni és jó a zene. átmentünk a Közértbe Zolihoz. ide érkezett meg Andi és Rákbalázs. itt azért már rendesen berúgtunk. aztán átmentünk Kolorba és végül lent tánciztunk a lányokkal. mikor felmentünk sikerült összetalálkoznom Zolival, és nemtudom hogy de gyereknevelésre tereledődött a szó és kurvára összevesztünk, otthagytam a picsába, aztán hazajöttünk Eszterrel ,aki akkor már egy rakás brit sráccal udvaroltatott magának. röviden ennyi."

én meg ezt írtam: a nap pozitív mérlege: odafelé a taxis adott egy fél zacskó rágót, a helyes pultos a Közértben kétszer is ingyen adott (a kurvadrága) vodkám mellé fantát. A Kolorban egy helyes, magas pasi adott két arcpuszit, illetve utána az angolok tök aranyosak voltak és lelejmoltam őket egy kis csipszre, aztán a végén a rusnya angol puszival búcsúzott és bepróbálkozott egy "kiss?"-el is, amit röhögve elutasítottam, aztán hazajöttem és a taxis is kis rendi volt (csak öreg)


Szóval ilyesmik voltak,aztán már itthon, kb fél ötre érhettem haza. Pia mérleg: alapozásnak itthon egy fél üveg bor, utána meg az est folyamán négy duplavodka-fanta. jó vodka, szóval most szerencsére nincs másnapos fejfájás, csak kicsit vattás a fejem.

nagyon nagyon nagyon hiányzott a felnőtt társaság, meg hogy még van élet a lakáson túl is. Mondjuk ez kicsit a ló túlsó oldala, de akkor is,.

Igazából a délelőtti MautnerZsófis találkozó is fantasztikusan jó volt: elvittem a kínai pluszba, meg utána Józsefvárosi piacra, ahol még nem volt, és megmutattam neki hátul a susnyásban a kis zöldségeshez, meg utána ettünk a papundekli bódéban egy marha jó pho bo-t, és hazavittem, de előtte beugrottunk a Sarkifűszeresbe egy kávéra

foglal

mátrába, hotel Ózonba lefoglaltunk egy szobát a jövő hétre "kimozdulás és tüdőszanatórium" jeligére.

várom hogy Simi mikor lesz party pooper, mert ugye eddig elég sok utazásunkat keresztülhúzott...

amúgy a gyerekek jól vannak viszonylag, csak egy kis takony folyik itt-ott, illetve megy a Salvus vizes párásítás napi háromszor 10 percre minden gyereknek. már cukin, egyedül csinálják, bár Zsófi kissé tiltakozik, de elég csak belengetni a "szívjuk inkább ki az orrod porszívóval?" kérdéssort és máris kezesbárány lesz.

nane!

Siminek is lemondtuk a családi napközit a következő két hétre hogy ne hordjon haza betegségeket.

erre

hajnal egykor Simi nemes egyszerűséggel felugatott minket. Valami bődületes kruppos ugatós köhögésrohama jött, nem győztem tolni bele a Ventolint.

reggel ment is Balázs Salvus vízért, és ultrahangos párásítottunk vele is, meg Zsófival is, aki meg a változatosság kedvéért most elkezdte fájlalni újra a lábát hogy nem tud ráállni és tényleg biceg.

picsábamár.

most komolyan egyre inkább el kéne költözni innen... pedig ez nem is Shanghai, de akkor sem tüdőszanatórium az Árpád híd mellett lakni, na.

most azt beszéltük Balázzsal hogy a jövő héten elmegyünk egy hetet a Mátrába szállodába, kis szanatórium jelleggel, bár az az igazság hogy nekem külön is kéne egy hét szülői szanatórium amikor csak ketten lennénk végre, gyerekek nélkül, mert ez, hogy már lassan január óta a lakásban rohadok, bezárva, ez már kezd eléggé az agyamra menni. érzem újra bekúszni a depis életcél nélküliséget meg a minden-mindegy-et.

 

végre itthon meg szülinap

egy pár szó még a kórházról, amit mailben Balázsnak írtam:

"Mai este volt a legszarabb eddig, igaz hogy a hanyosfosos lanyek atkoltoztek a 2-es szobaba, ugyhogy egy haromeves kisfiu jott a Viki helyere, de aztan ,ett egy cukros 14 eves Barnusek helyere es ejjel kettkor meg egy szinten cukros egy eves meg Moniek helyere, de mindez ugye azzal jart, hogy egesz ejjel ment a villanyfelkapcsolgatas meg az inzulin beallitgatas , meg csipogas meg inzulinozas, aztan megebredt az egy eves ugy hajnal harom fele es bogott mint a borju fel oraig.

ja, meg kis fun fact: a noi wc t meg "valaki" total osszehanyta meg este valaki friss, veres hanyassal, ugyhohgy ma megint a gyerek vecet kellett hasznaljuk. 
Mar varom hogy mit fog szolni a goromba takkerneni.
ja es Jozsi nover van megint.

worst night ever

csok

e&zs"

és aztán eltelt a nap, szobatársak jöttek mentek, már szinte senki ismerős sem volt, mindenkit kiszórtak, eszetlen nagy fejetlenség volt a sok új emberrel.

már rohadtul elegem volt egészből, de Zsófin látszik hogy még nem százas, hője hol fel, hol le, de már nem magasra. aztán fülészeti kontroll is megvolt, csökkent a fülgyulladás is úgyhogy kedden végre ténylegesen megkaptuk a zárójelentést, de Zsófit letettem még aludni a kórházban, mert a múltkor mikor hazavittem alvás előtt hogy majd otthon, hát abból minden lett csak alvás nem.

jaigen, háthiszen ma van Zsófi születésnapja, úgyhogy mikor kiderült hogy apámék jönnek fel, szóltam hogy hozzanak valami jelképeset, úgyhogy volt nagy örömködés mikor meglátta őket. Ki ugyan nem mehetett, a fotocellás ajtón szinte csak bedobni volt idő az ajándékokat (látogatási tilalom), ő meg elvette, berohant és már bontotta is, addig én kimentem beszélni keveset anyuékkal. Kapott egy négyes gyertyát meg hat kinder tejszeletet, egyikbe beletettem a gyertyák később, a többit meg elosztottuk a szobatársak között. Aztán alvás, majd háromkor hazajöttünk.

útközben felvettük Simit, majd haza, és kis akklimatizálódás után egyszer csak hoztam a tortát (Balázs vett egy mini epres tortát a daubnerben (isteni volt)), amire szórtam kevés rózsaszín gyöngyöt még hogy vidámabb legyen a mélabús csokireszelék helyett. És szülinapoztunk kicsit. majd megkapta azt a nagy Play-doh cukorkakészítő állomást, amiért már harmadik hónapja könyörög. (Mindig reménykedtünk hogy elfelejti, de úgylátszik már nem lehet a gyerekkori amnéziára alapozni tovább)

volt nagy örömködés meg játszás egész este.

kicsit később levágtam Simi haját géppel (másodszor életében), cuki, amerikaikatonás, majd hatalmas fürdés, és Zsófi ki is dőlt kilenckor, Simi kicsit később.

Aztán anyának is szülinapozás jött... haha

 

süti beállítások módosítása