őszintén szólva, ha nyáron nem ijeszt rám egy kvázi tévéstáb hogy jönnének forgatni a lakásba ahogy én befőzök, akkor még mindig anarchia lenne nálunk. De rám ijesztettek, én meg befostam és kerestem egy nénit, ő egy áldás, mert ha nem jönne hetente, akkor úsznánk a lakásban. 

viszont most jön, heti egyszer, ketten takarítunk, felosztottuk a terepet.

A lakás kiinduló állapotát jól szemlélteti hogy mikor először jött, akkor KETTEN(!!) 9(!!!) órán keresztül súroltuk a lakást, és ez még nem is volt igazi nagytakarítás, amikor minden polcot lepakolnak, stb...

szóval terep felosztva: enyém a fürdőszoba (csempe, szaniter, tükör), wc (a csésze kívülbelül), konyha (pult, csempe, tűzhely, ajtók, stb) , meg ugye előtte a lakás rendberakása, mert csak rendberakott lakást lehet takarítani. (az igazsághoz hozzátartozik hogy nagyon pici helyiségekről beszélünk ám)

Igazából az ugye a munka oroszlánrésze, de most hogy beépült a péntek délelőtti takarítás, sokkal jobban rutinná válik az eseti kis rendrakás. És nem gondoltam volna, de maga a takarítás is szuper rutinossá tud válni, mármint kialakul egy szép koreográfiája és onnantól egész flow élmény tud lenni.

azért alakult így, mert ezeket szeretem én csinálni, és szeretem ha olyan alaposan készülnek el, ahogy én csinálom, porszívózni, port törölni, felmosni meg utálok. 

de mindezek amiket itt ömlengek, ezek csak takarítás _utáni_ érzések, csütörtökönként mindig arról álmodozom hogy hátha hív a takarítónéni hogy lemondja a pénteket, ...mennyivel jobban szeretném megúszni az egészet.

De utána... ahhh, fantasztikus ülni a tiszta lakásban. Délben végzünk, pontosan négy órám van a lakásban jönni-menni-csodálni, mert aztán hazajönnek a gyerekek, és nekik is nagyon tetszik a rend meg a tisztaság és ez inspirálólag hat rájuk és azonnal szétpakolnak a lakásban. B-re meg ilyenkor jön rá mindig a kávéfőzés (tiszta zacc lesz minden), meg a főzés. Lehetőleg valami olajfröcskölős, vagy paprikás-zsír-pöfögtetős.

néha olyan jó lenne egyedül lakni.