EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

első napok

2014. március 16. - Mirwen

egy nappal hamarabb kidobtak a kórházból, nem így készültem, minden hirtelen összekavarodott, nem volt jó. Nem jöttünk rögtön haza mint eddig, hanem anyáméknál volt a nagy családegyesítés, szétbőgtem magam, annyira rémesen nagyok lettek a nagyok az elmúlt egy hónap (!) alatt, amíg nem láttam őket. Esküszöm Simi méregetett hogy ki is vagyok, rettenetes érzés volt...

Aztán az este... kilenctől aludt két órát, én is, majd éjféltől nincs-alvás-buli volt reggelig. Gyakorlatilag megállás nélkül evett, bőgött, hasfájt, kakált, bőgött, stb.  Aztán hazajöttünk, itthon meg én a különszobába Vilivel, többiek a hálószobában. Lefekvés, majd hajnal kettőkor eb talált rám amint épp bőgök a kimerültségtől, mert ismét egy szemhunyásnyit sem aludt. Eb átvette akkor a stafétát, bár a nagyok így is ébresztettek hatkor, egy négy órát sikerült végre aludni két nap nemalvás után. Ekkor keletkezett ez a poszt is egy barátnőmnek:

"Most epp a teljes megbanas. Nem aludtam lassan harmadik napja, szetszakad a fejem az almossagtol, kurvara faj a kibaszott csaszar, elozo gyerekeim meg a sirbavisznek. Soroljammeg?"

Jaigen, Zsófi 5000%-on pörög, eszméletlen elviselhetetlen szegény. Nem tudom hogy most az elmúlt egy hónapot, a bezártságot vagy az új tesó miatti figyelemhiányt kompenzálja, vagy mindezt egyszerre, de rettttttttenetesen nehéz elviselni.

aztán délután is tudtam egyet aludni, majd következő éjszaka már tiszta problémamentes volt az előzőekhez képest: minimál "felesleges" sírás, sok nézelődés, evés, és egy kis alvás is.

A tegnapi napon meg eb maradt Vilivel és én mentem a gyerekekkel aludni, fél tíztől hajnal fél ötig, egy hatalmasat, aztán ébresztett a cicim.

Mert igen: azt kell hogy mondjam hogy az előzőekhez képest van tejem. Vili nemhiába 4,2kg, rendesen és nagyon ügyesen beindította az egészet, és nem csak 10-et eszik, hanem ma pl mértem 50-et is ciciből. Persze az adagja már ilyen 90-110 közötti, szóval pótolni kell, de az, hogy a tegnap esti alvás közben termelődött mennyiség lefejve 110 ml lett, ez valami csoda! én még soha nem tudtam ilyet előtt produkálni, ugye 50ml volt a legtöbb amit EGY NAP alatt tudtam összefejni, nemhogy egy ültő helyemben. oké, ezt nem tudom megismételni, ez is egy fél nap termése, ha úgy nézzük, de akkor is.

viszont jön a kérdés hogy akkor mit akarok. mert vagy szoptat az ember, vagy nem. nem nagyon van átmenet, az ilyen szoptatok és kiegészítek dolog  úgysem megy sokáig. meg nincs is értelme. Most nagyon anti-anyásan fog hangozni, de nem vagyok arra kész hogy tisztán csak szoptassak. nem akarom azt a felelősséget. Ráadásul már érzem mind a kettő cicim amint durran be. 

Jaigen, mondtam már hogy elegem van a testemet ért tortúrákból?? hogy vajúdok oxitocinnal dúsítva a semmiért, aztán műtét mégis, szétkaszabolnak, vérzek, ráadásul kapok véralvadásgátló injekciókat, 10 darabot, hogy 10 napig lőjem magamnak hasba. Ezenkívül úgy tűnik hogy sikeresen elszaggattam a császáros sebem bal sarkát, méghozzá belül, mert iszonyatosan fáj. Ma már a Margit kórházba mentem át taxival, annyira tarthatatlan az állapot. Antibiotikumot, betadinos kötést és 1-2 nap türelmi időt kaptam. Dokim kiegészítette mindezt jegeléssel, ami szép meg jó, de hogy ne kapjon az ember petefészek/hólyaggyulladást az alhasra nyomott jégakkuktól?

Hát ilyesmi van: egy, a nappalt békésen és csodálatosan végighortyogó újszülött, két hiperaktív nagyobb, meg két mosottszar szülő, akiből az egyik ráadásul orvosi ló, és jelenleg mozdulni se nagyon bír. Illetve bocsánat, most eb a mosottszar, mert én pihent vagyok, csak mozogni nem bírok, úgyhogy kb engem is úgy kell ellátni. Fasza kombináció, na. De nem panaszkodom, Vili rendesen eszik, halálosan cuki és most újra nagyon szeretem ezt a kis pirinyó lakásunkat, kár hogy kétszer annyi cuccunk van mint amennyi a hely. No meg az idő is javulhatna, ez a mai őrülten szeles, goromba és hideg, ez nagyon nem volt szép, főleg így kvázi már fűtés nélkül.

Jaigen: ma egy hetes...

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr345865080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maze 2014.03.18. 23:32:16

jó lesz az! :) csak el vagy szokva a kisbabázástól. hajrá!
süti beállítások módosítása