Adatok: 5870 gramm, 62cm. hazajött, ugye rögtön 56-os ruhák, aztán nemrég 62-es, de még a frissen vett 62-es rugdalózókból fel s tudta venni az utolsót (3db), mert már ki is nőtte őket. Nincs mese, jönnek a 68-as ruhák...Pelenkából húztam halasztottam amíg csak lehetett az 1-essel, de most már tényleg muszáj volt 2-es pepmörszt venni. Még nem moshatózok, mert hideg van és sok ruha.
Alvás és napirend: "napközben fent van, elalszik, alszik, nyűglődik, majd estefelé elkezdi a bömbölős műsorszámot, fülrepesztően is akár, de lassan kezd visszaszorítkozni, és már csak 11-ig megy a műsorozás max. Utána ha elalszik, akkor viszont egy angyal: 6-9(!) órákat alszik _egyben_, aztán eszik egyet, jellemzően hajnal 4-6h között valamikor, és újra alszik de 8-10-ig." ezt írtam Siminél, nos az eleje változatlan, de inkább éjfélig szereti tolni a bömböldét, cserébe viszont szigorúan három óránként eszik. Nagyritkán becsúszik egy négy óra, de nem jellemző, inkább lenne képes 2,5 óránként enni. Duh.
Evés: cumisüvegből. napi 760ml körül, 7-8 étkezésre, kb 70-130 mili közötti mennyiségeket. Ebből kettő-három anyatej, mert etetéstől függetleül fejek továbbra is három óránként (0, 6, 9, 12, 15, 18, 21 hajnal három kimarad, nem bírok felkelni) ezekből összejön napi 160-200mili anyatej. Persze nem mindig tudom így betartani, de igyekszem. Tápszer Milupa 1-es, jónak néz ki továbbra is. Eszi még a BioGaiát, az nagyon jó szer. Kaki is gyönyörű sárga és anyatejszagú még mindig. nem is értem. Jaigen: még mindig cicizavaros. ez a cumizavar fordítottja: egy hónapja nem látott kb cicit (csak egy-két alkalommal) csak cumisüveget, de még mindig nem tudja csak ritkán cuppogás nélkül szopni az üveget. Bezzeg cicit azt tudja.pontosabban tudná. ha lenne benne.... szegényke. hülye tejtermelés.
Nagymozgás: "erősödik a fejtartása, de még bizonytalan ha emeli az ember. Nagyon féloldalas (jobbra), ezért majd el akarom vinni megnézetni dévényeshez." Siminél írtam ezt de ugyanez érvényes most is. megyünk nemsokára csípőszűrésre, remélem ott megnézik rendesen, mint annó Simit és ha gond van, akkor mehetünk oda gyógytornára max.
Finommozgás: "lassan kezdi uralni a kezét, mert egyre többször betalál a szájába az öklével, és pár másodpercig ott is tudja tartani (cuppogtani)" dettó
Fog: -
Eü: ma voltunk két hós (első) oltáson. szegényke. és a tejkiütések elmúltak, cserébe tiszta koszmó az egész feje. mármint nem csak a fejtető, hanem körbe a feje, meg a füle és a szemöldöke is. olyan kis ápolatlan így. fürdéskor egy ultrapuha fogkefével szoktam dörzsölni a fejét, de nem nagyon használ...
Beszéd: nagy gagyarászós, persze mértékkel, de ha sikerül szemkontaktust teremteni, akkor nagy mosolygép, meg heő, meg gőőő
Hordozás: erszény (eb) és rugalmaskendő(én). no meg autósülés. a két nagy között középen.
Ügyeskedés: rettentően szereti az erszény és az egyik ocsmány pólóm kontrasztos mintáit nézegetni. Meg fürdeni, meg pelenkát cserélni, különös tekintettel a kakitörlésre/mosásra és krémezésre. De jól meg lehet nyugtatni például masszírozással vagy lábtornáztatással is. no meg erszényben is imád dekkolni, onnan nagyokat néz, szeret a kendőben is lenni, de az ugye instant nyálcsorgatós bealvás.
Zsófi továbbra is imádja és sokszor anyáskodik felette, imád dicsekedni vele tök idegeneknek is (meg azzal is hogy "anyának fáj a cicije, tudod?" ... haha, szép balestek)